A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
3. szekció. A TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 22. Dr. Nováky Béla (nyugdíjas): A vízvisszatartás vízháztartási adottságai síkvidéki száraz éghajlatú területeken
éghajlatú térségekben felszíni tározókban összegyűjtésének alapvető vízháztartási problémája, hogy az ilyen térségben kialakított tározó maga is vízfogyasztó. Ez megnyilvánul abban, hogy felületéről több víz párolog el, mint a ráhulló csapadék, továbbá, hogy a tároló vízfelületi, potenciálisnak megfelelő párolgása jelentősen meghaladja a tározó létesítése előtti tényleges területi párolgást. A párolgási többlet csapadék tekintetében sokévi átlagban 300-400 mm is lehet, aminek kielégítése jelentősen csökkentheti a tározóban visszatartott vízmennyiség tényleges vízhasznosításra fordítható hányadát. Ilyen mennyiségű vízpótlás összegyűjtése az alföldi területen átlagos évben a térség éghajlatától függően a tározó felület 8-10-szeresétől akár 30-szorosáig is terjedhet: a kedvezőbb arány a csapadékosabb és lefolyásban gazdagabb nyírségi területeket, a nagyobb arány a szárazabb alföldi területeket jellemzi. A felszíni tavakra végzett tanulmány szerint a tavak egyensúlyi felületének fenntartásához az Alföldön átlagosan a vízfelület 14-szeresét kitevő vízgyűjtő terület szükséges (Szesztay 1963). Az arányszámok az átlagos vízháztartás jellemzője, egyes években értéke többszörösére növekedhet. 2.2 A vízhiányok enyhítése víz szétosztással A síkvidéki területeink kiürülési időszakban jelentkező vízpótlásának eredményes megoldását az átfolyó folyók vizének visszatartása és szétosztása jelentheti. Az időbeli tároláshoz hasonlóan a víztöbblettel rendelkező területről érkező vizek visszatartása és szétosztása is történhet természetes és mesterséges módon. Lényegében természetes úton végzett vízpótlást eredményesen alkalmazták az ókori államokban öntözési céllal, így Egyiptomban, vagy Mezopotámiában {Szalui 1987). A víztöbbletes területekről érkező vizek természetes szétterülése Tisza-medencében is meghatározó volt a vízszabályozás előtti területhasználatok kialakításában, és adta a sokféle előnnyel járó ártéri gazdálkodás alapját. A Tisza-medence síkvidékén átfolyó folyók árvédelmi gátak közé szorítása a természetes szétosztás lehetőségét megszűntette, de azt a vízpótlás szempontjából eredményesen kiváltotta a mesterséges létesítményekkel történő vízszétosztás, ami lehetővé tette az öntözést a múltban, és jelentheti jövőben a vízpótlás vízháztartási alapját. 3. A vízvisszatartás vízháztartási adottsága a Sulymoslapos példáján (esettanulmány) A vízvisszatartás vízháztartási-hidrológiai adottságait, lehetőségét és korlátáit a nagykörűi medencében tervezett vizes élőhelyen példázzuk {Nováky 1999). A bemutatott vizsgálat része annak az előtanulmánynak, amit a nagykörűi önkormányzat a Tisza Program ajánlásaihoz kapcsolódva kezdeményezett a Tisza egykori árterén a fok-gazdálkodás megteremtése hidrológiai, környezeti és technológiai feltételeinek vizsgálatára {Pekli 1999). A vizes élőhely kialakítása egyik lehetőségeként a területi vízügyi igazgatóság szakvéleménye {KÖTIVIZIG 1999) szerint az egykori Sulymosi-tó helyén lévő Sulymos-lapos tározótere merült fel. A tározóteret ma is használják belvíztározóként, a helyi vizek (belvizek) összeszedésére a térség egykori kisebb vízfolyásai és vízerei nyomvonalának felhasználásával kiépült mesterséges vízvezető rendszer szolgál. Az 1979-1988. időszakban hat évben volt szükség és lehetőség a belvizek tárolására, ebből háromban mindössze 1-2 mm lefolyásnak megfelelő mértékben. Számottevő víz tárolására három évben, azaz mintegy három-négy évenként volt lehetőség {KÖTIVIZIG 1999). A vízháztartási vizsgálat az 1979-1998. évekre havi léptékű adatokon történt, amelyek jó részét a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság bocsátotta a vizsgálat rendelkezésére. A vízháztartási összetevők, a csapadék, a potenciális és tényleges párolgás és lefolyás havi értékeinek számítása a következők szerint történt.
