A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Országos Vándorgyűlése (Szombathely, 2015. július 1-3.)
3. szekció. TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - 19. Radácsi Gábor (TIVIZIG): A Keleti-főcsatorna üzemrendjének sajátosságai szélsőséges vízgazdálkodási helyzetekben
kiinduló, a Méhes-ér, a Vörösnádasfok és Mélyvölgy nevű vízereken a Debrecen melletti Szepes pusztán húzódó és a Berettyón át a Sárrétig haladó hajózható csatorna megvalósítására. Bár a területet felmérték, sőt a rajzokat is elkészítették, a csatorna megvalósítására nem került sor. 1764-ben ismét felvetődött egy csatorna megépítésének gondolata, ennek érdekében a Tisza árvizeinek lefolyási útjáról a hortobágyi gulyásokat is megkérdezték, de a csatorna akkor is csak elképzelés maradt. Ezek a csatornák elsősorban a só szállítás érdekében, tehát közlekedési célból épültek volna. Az 1863. évi aszályt követő kétségbeejtő helyzet hatására a kormány elrendelte egy tiszántúli öntözőcsatoma tervezését. A terv elkészítésével Herrich Károly miniszteri osztálytanácsost bízták meg, aki három tervet is készített, a csatorna kiinduló pontja mindhárom esetben Tiszalöknél lett volna, az alsó torkolat viszont Öcsödnél, Mezőtúrnál és Gyománál. A terveket Lecher Gyula értékelte, és javasolta a mély fekvésű csatorna helyett a Hortobágy medence peremén két magas vezetésű csatorna építését a gravitációs öntözés érdekében. A Herrich féle terv legfőbb hibája az volt, hogy nem állandósította a Tisza vízszintjét. Az öntözést viszont csak akkor lehet az igényeknek megfelelően biztosítani, ha a Tisza vízállása az öntözési idény alatt megfelelő magasságú. Ez pedig éppen a nyári szárazság idején nem következik be. James Abernethy angol mérnök ennek a hiánynak a kiküszöbölésére 1866-ban az öntözőcsatomán már a szükséges vízmennyiség biztosítása érdekében a Tiszán duzzasztóművet tervezett, melynek koronáját a tokaji 0 vízszint fölé 3,8 m-rel magasabbra kívánta építeni. 1867-ben Benedek Pál az Alsó-Szabolcsi Armentesítő Társulat későbbi főmérnöke ugyancsak duzzasztómű megépítését javasolta, mely a vizet 2,5 - 3,2 m-re emelte volna a tokaji 0 pont fölé. Az 1860-as száraz éveket azonban csapadékosabb évtizedek követték, s az öntözőcsatoma megépítésének gondolata hosszú ideig fel sem merült. Ezt bizonyítja, hogy az első világháborúig mindössze a Földművelésügyi Minisztérium Csatornázási Osztálya készített tervet a Tiszántúl öntözésére. Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum kritikus helyzet elé állította a csonka országot. Az eddig aránylag biztos gabonatermést biztosító Bácska és Bánát elveszett, s egy Alföldet sújtó aszály éhínséggel fenyegette az országot. Gondoskodni kellett tehát az ilyen tragédia megelőzéséről, s ezt csak az Alföld gabonatermő területeinek öntözése által lehetett elhárítani. A tiszántúli öntözési tervet készítő csoport, - mely két kinevezett mérnökből, nyolc napidíjas mérnökből és egy rajzolóból állt - 1935. október 20-án kezdte meg munkáját. A terv három változatot tartalmazott. A „B”. változat szerint - mely később alapja lett a Tiszalöki 5
