A Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlése (Szeged, 2014. július 2-4.)

9. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 16. Schubert József (DDVIZIG): Környezetvédelem és (vagy) vízgazdálkodás. A vízvédelem evolúciója

A XIX. sz. vége (1873 - 1900)

A Rába szabályozásának legsürgetőbb feladata a folyón lévő vízimalmok eltávolítása volt. Páty és Győr között összesen 23 vízimalom működött, melyeknek gátjai jelentős lefolyási akadályt képeztek. A malmokat részint egyezség útján, részint a törvényhatóság segítségével, kisajátítással távolították el a mederből. A malmok eltávolítása a várt eredményen túl jelentős költséggel is járt: az összes malom megszerzése 340 000 Ft volt, ami rendkívül nagy teher volt a társulatnak. Az első terveket emiatt hiába nyújtották be 1879-ben a közgyűlésen, azokat anyagi okok miatt nem fogadták el. Ezek a zavarok azt eredményezték, hogy felfüggesztették a társulat autonómiáját, és miniszteri biztost neveztek ki a szervezet felügyeletére. Az egész vízrendszerre vonatkozó tervek alapján összesen 12 millió forintba került volna a szabályozás. Ezt a kormányzat is sokallta, ezért átdolgozásra visszaküldte azokat a mérnököknek. Az ennek megfelelően átdolgozott tervek végrehajtására végül az 1885. Évi XV. törvény hatalmazta fel a közmunka és közlekedési minisztert. A társulat területén lévő folyók szabályozására 6 millió forintot irányoztak elő, míg Győr, Győrsziget árvédelme 426.000 forint költséggel szerepelt a tervekben. [11] E költségből mintegy 2,5 millió forintot tett ki a Rába szabályozása. A pénz az állami felügyelet ellenére sem állt azonnal rendelkezésre, ezért a munkálatokat 6 év alatt tervezték elvégezni. A törvénycikk azt is kimondta, hogy a költségek fedezésére az ártéri birtokosok évenként és kataszteri holdanként a munkálatok három első évében 15 krajczárt utána 25 krajczárt kötelesek fizetni. A terheket nem csak a mentesített terület nagysága szabta meg, hanem az is, hogy milyen minőségű földet milyen gyakoriságú elöntéstől mentesítenek. A földterületek e fajta besorolását érdemes részleteiben is megismerni. Nézzünk részleteket az ártéri osztályozásra vonatkozó utasításból [1]:

„I. osztályba tartoznak:

a 251 cm-nél nagyobb vizboritással kitüntetett azon ármentesitett területek, melyek a szabályozás előtt biztos haszonra sem voltak fordithatók, állandóan, vagy minden kisebb víz által elboríttattak, s a szabályozás következtében vízkárok ellen biztosított jó talajú gazdasági területté váltak.

II. osztályba tartoznak

a. a 251 cm-nél nagyobb vizboritással kitüntetett azon ármentesített területek, melyek

1. a szabályozás előtt biztos haszonra sem voltak fordíthatók, állandóan, vagy minden kisebb víz által elboríttattak s a szabályozás következtében jó talajú gazdasági területté váltak ugyan, de a mellék-, bel- és vadvizek kártételeinek kitéve maradtak, vagy

2. vízkárok ellen biztos lírák ugyan, de talajuk silányabb minőségű,

b. a 181-250 cm vizboritással kitüntetett azon ármentesitett területek, melyek a szabályozás előtt csupán csekély és rossz minőségű sást vagy gyékényt