A Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlése (Szeged, 2014. július 2-4.)
1. szekció. VÍZGYŰJTŐGAZDÁLKODÁS - 2. szekció. A VÍZKÁRELHÁRÍTÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 14. Lovas Attila - Fazekas Helga (KÖTIVIZIG): Árvízi tározók üzemirányítási és üzemeltetési mintaszabályzata - 15. Lucza Zoltán (FETIVIZIG): A vízkárelhárítás időszerű feladatai - 16. Maller Márton (ÉDUVIZIG): Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének tapasztalatai - 17. Dr. Mecsi József (PE): 2013-as árvízhullám hatása Mohács térségében - 18. Mrekva László (EJF): A kockázatkezelés, mint a reziliens városi árvízgazdálkodás hatékony eszköze
• biztosítás (erőforrások/pénzeszközök transzferálása), • kockázatviselés (a veszteségekből eredő károk helyreállítása, javak visszaszerzése, a lehető legtöbb haszon/előny kihasználása). Ezek az összetevők kölcsönösen hatnak egymásra, potenciálisan növelik egymás minőségét (a jobb/magasabb tudás sokkal hatékonyabb döntésekhez vezet tekintettel a biztosítás és a védelem közötti anyagi/természeti készletekre/erőforrásokra). A tudás megszerzése és ezzel a bizonytalanság csökkentése kell, legyen az első helyen, amivel szembesülnünk egy veszélyhelyzet alkalmával és ennek a tudásnak a megszerzése kell, legyen a kockázatkezelés első komponense. A tudás megszerzése több, mint az információk felhalmozása: az információ egyfajta eszköz annak megítélésére, hogy milyen mértékben vagyunk kitéve a kockázatnak egy adott vészhelyzet során, továbbá lehetségessé válik a vészhelyzet kimenetelének felbecsülése és dönthetünk az intézkedéseket, a beavatkozást illetően. Természetesen a tudás nem csak megszerzett információk mennyiségétől, hanem minőségétől (melyet az egyes társadalmi és gazdasági rendszerek szolgáltatnak) is nagymértékben függ. A védekezés azokat az intézkedéseket tartalmazza, melyek csökkentik a negatív végeredmények méretét és valószínűségét, míg a pozitívokét növelik. Figyelembe véve, hogy a védelem teljes mértékben nem képes eliminálni a negatív események valószínűségét és hatását, a biztosítás segít tompítani a káros hatásokat. Együttesen a tudás, a biztosítás és a védelem alkotják a megfelelő felkészülést. A kockázatkezelés utolsó összetevője a kialakult helyzettel történő megbirkózás, a kockázatviselés, a helyzet kezelése, mely tartalmazza mindazokat az intézkedéseket melyek megvalósulnak a kockázatkezelés során. A természeti katasztrófák, veszélyhelyzetek, múltbéli, jelen és jövőbeli jellemzéséhez, a lehetséges kimenetelek beazonosításához a következő ismeretekre van szükségünk: elhelyezkedés és kiterjedés; gyakoriság és előfordulási valószínűség; intenzitás; időtartam; megjósolhatóság. Ezeknek a katasztrófáknak a kialakulása, a veszélyhelyzetek növekedése megköveteli mind közösségi, mind kormányzati szinten a megfelelő és elégséges készenlétet és felkészültséget. A legfontosabb alkotói az ilyen sikeres rendszereknek: • az elkötelezett társadalmi részvétel biztosítása, • a jó tervezés, • az elégséges eszköz és pénzügyi források biztosítása, és • a jó koordináció és együttműködés a különböző résztvevők között, úgy horizontálisan (szektorokon és tudományterületen átívelve), mint vertikálisan (helyi, regionális és nemzeti szinteken). Olykor nemzetközi együttműködés is szükséges (határon árnyúló vészhelyzetek esetében) megosztott folyórendszerek esetében, ahol a különböző országok más és más árvízvédelmi stratégiát alkalmaznak (Pusch, 2004; IFRC, 2007c). A valóságban ezt könnyebb kimondani, mint megvalósítani. Számos akadálya van az ilyen sikeres együttműködésnek, mivel a közösségek és a kormányok is sokszor kevesebb figyelmet szentelnek ennek. Az árvízi kockázatkezelés úgyszólván soha nem az egyének egyedüli felelőssége. Az árvízkockázat a közös erőfeszítés árán kezelhető a legjobban. Az egyik helyen megvalósuló árvízvédelem egy másik helyen növekvő kockázatot jelent.
