A Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlése (Szeged, 2014. július 2-4.)
3. szekció. TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - 18. Virágné Kőházi-Kiss Edit - Tornóczky György - Petráss András (KÖTIVIZIG): Az Alcsi-Holt-Tisza fenntartható használatának ismertetése a Kódex alapján
A Házirendet az érintett térségi önkormányzatok, állami szervek, civil egyesületek és szövetségek elfogadták, amit szükség szerint, időről-időre módosítanak, részt vesznek a betartásának az ellenőrzésében. A Házirend hatálya a holtág vízfelületének és partjának használatára terjed ki. 11.1. Alapvető nyilatkozatok 1. ) A holtág részét képezi a Közép-Tisza vidék vízgazdálkodási rendszerének. Ennek keretében a minimum-maximum vízszint között betározott 1250 ezer m3 vízmennyiséggel a térség jelentős területein járul hozzá az aszálykárok csökkentéséhez és az ökológiai értékek megőrzéséhez. 2. ) A holtág hasznosítási lehetőségeinek prioritását a vízjogi üzemeltetési engedélyben meghatározott rendeltetési sorrendje határozza meg az alábbiak szerint: belvízbefogadás és tározás, polgári védelmi célú vízbázis, öntözés, halászat-horgászat, üdülés, sport. Mindezen tevékenységek során tekintettel kell lenni a MÓL Nyrt. Szajol Bázistelep tűzoltó vízigényének folyamatos biztosítására. A Bázistelep tisztított szennyvizének városi hálózatra történő átkapcsolási lehetőségét felül kell vizsgálni. 3. ) A holtágat, mint minden létesítményt működtetni, üzemeltetni kell. Ezért az üzemeltetési tevékenységek, különösen a tó vízszintjének megtartása, a létesítmények karbantartása, elsőbbséget élveznek a tó és közvetlen környezetének a használata során. 4. ) A belvíz a Közép-Tisza vidéken gyakorta előforduló természeti jelenség. Az belvíz kártételei ellen való védekezés idején ez a tevékenység minden egyéb tevékenységgel szemben elsőbbséget élvez. 5. ) A holtág értékeinek megőrzése közösségi feladat, ezért az alapvető viselkedési szabályok betartása minimum követelménynek tekinthető. A holtágat érintő rendkívüli vízszennyezésvagy esemény bejelentése állampolgári kötelezettség. 6. ) A holtág az elsődleges rendeltetései mellett, a csendes rekreáció, a horgászat, az ökoturizmus és természetvédelem érdekeit kell, hogy elsősorban szolgálja. Horgászni a megfelelő szabályok betartásával a holtág egész területén lehet és érdemes. Ennek a tudatosítása és tiszteletben tartása, az indokolt korlátozások megértése és megértetése a tó „kulturált használatának” feltétele. 11.2. Fontosabb viselkedési szabályok 1. ) Mindenki tudatában kell legyen annak, hogy a holtág fenntarthatóságának, jövőjének a záloga a víz tisztaságának a megőrzése, a természeti értékek, az élővilág megóvása, és ezért ennek megfelelően kell viselkednie. 2. ) A holtág ökológiai állapotának megőrzése és vízminősége szoros összefüggésben van a mindenkori vízszinttel. A holtág feltöltésére gravitációs módon meghatározott vízszint mellett a tavaszi árhullám idején a Tisza folyóból van lehetőség, illetve nyári időszakban megfelelő vízkormányzás mellett a Nagykunsági-öntözőrendszer részét képező Kengyeli-csatorna közvetítésével. A holtágban ajánlott a meghatározott minimális, de legalább az ökológiai vízszint folyamatos megtartása. A fentiekre való tekintettel a holtág menti lakóövezet kiskerti öntözési- és egyéb célú vízkivételét a minimális vízszint alá csökkenését követően korlátozni kell. 3. ) A védett növények, állatok károsítása büntetést vonhat maga után. 4. ) A parton keletkezett hulladékot mindenkinek magával kell vinni, ha erre nincs lehetőség, a hulladékot a közterületen elhelyezett gyűjtőkbe kell elhelyezni. Megjegyzés: a holtág melletti hulladékgyűjtők száma elenyésző! 5. ) A holtág műszaki létesítményeinek a megóvása mindenki számára kötelező. A partvédelmi művek megbontása, a fa kivágás és a nádsáv rongálása tilos. A vízépítési műtárgyak védőtávolságán belül történő tartózkodás szabályait be kell tartani. 16