A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)

1. szekció - 7. Lovas Attila - Horváth Béla - Virágné Kőházi-Kiss Edit (KÖTIVIZIG): A Közép-Tisza vidék, a Jászság és a Nagykunság vízkészlet-hasznosítási stratégiája

fejlesztésnek. Ennek a projektcsoportnak a legfontosabb eleme a jelenleg induló „Komplex-Tisza-tó projekt” eredményes megvalósítása, illetve a további beavatkozásokat megfogalmazó II. és további ütemeinek kidolgozása. • A vízbázis képzés másik hangsúlyos területe a helyben képződő (bel)-vizek hasznosítható részének helyben tartása. • Ebbe a körbe tartoznak a további tervezett belvízrendszer fejlesztések, amelyek megteremtik a víz összegyűjtésének és a változó igényeket is kiszolgálni képes kormányzásának műszaki feltételeit, valamint a helyben tározás természetes (holtágak) és művi (komplex síkvidéki tározók) létesítményeit. • Az igények kiszolgálásának a készlet mellett a legfontosabb elemei a készlet szétosztását végző vízpótló rendszerek (főcsatornái és fürtjei). Esetükben a létesítésük óta eltelt 35 év nyomatinak eltüntetése, e művek rekonstrukciója mellett az új kihívások (pl. a vízbőség és vízhiány kezelésére való képességüknek) történő felkészítésükre van szükség. • Az előzőek elsősorban a korábban kiépített képességek helyreállítására és fejlesztésére vonatkoznak, a stratégia nagyon fontos eleme azonban a jelenleg még készlethiányos térségek vízellátásának biztosítása. E téren is a komplexitás a vezérmotívum, amennyiben a tervezett új vízszétosztó létesítmények nyomvonala a gravitációsan és gazdaságosan még éppen elérhető szinten, a hatásterület északi szegélyén húzódik, a terepszint alatt, így a vízbő időszakban (belvíz) az összegyűjtést és vízkormányzást, vízhiányos időszakban a vízszétosztást és vízpótlást is képesek lesznek elvégezni. • Készülünk arra is, hogy a paradigmaváltás a vízgazdálkodás mellett eléri a vízfelhasználókat is, és a modern tájhasználat egy új fajta tájgazdálkodási célú vízi infrastruktúra kiépítését is igényelni fogja. Ennek első próbálkozásai az árvízcsúcs­­csökkentő tározók területén jelenleg folyó tervezések, de ennél sokkal hatékonyabb lehet a holtágak komplex fejlesztésének keretében tervezendő vízpótló útvonalak mentén az új vízkészletre alapozott, korszerű vízhasználatok megjelenése, illetve a megépíthető komplex síkvidéki (vízkár-elhárítási?) tározók kínálta lehetőségek kiaknázása. • A végére hagytuk azt a fejlesztési igényt, vagy másképpen fogalmazva beavatkozási területet, amely mintegy integrálja a fentebb leírtakat a VÍZIG teljes feladatkörébe. Nevesen a Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervekben megfogalmazott célok eléréséhez szükséges intézkedéseket. Ennek vezérgondolata talán így fogalmazható meg tömören: ma olyan gazdasági célú fejlesztéseket kell tervezni és megvalósítani, amelyek ökológiai haszna a legnagyobb. é A dolgozat előző fejezeteiben igyekeztünk bemutatni azt a „kínálat-alapú” tevékenységi kört és tervezési metodikát, amelyek a KÖTIVIZIG szervezeti és műszaki fejlesztési stratégiáját alkotják. A kínálat részletes bemutatása tevékenységi környezetünkben azt is jelenti, hogy az általunk nyújtott vízkészlet gazdálkodási szolgáltatás egyik oldala, a szolgáltató irányából már létrejött. Még hiányzik a másik, a szolgáltatás igénybevevői oldala részéről az igények megfogalmazása, ami egyúttal a partneri viszony létrejöttét is jelentené. A Közép-Tisza vidék Vízkészlet Gazdálkodási Stratégiájának megalkotása után, ma már ezen dolgozunk. 21

Next

/
Thumbnails
Contents