A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)

1. szekció - 7. Lovas Attila - Horváth Béla - Virágné Kőházi-Kiss Edit (KÖTIVIZIG): A Közép-Tisza vidék, a Jászság és a Nagykunság vízkészlet-hasznosítási stratégiája

1.1 A Közép-Tisza vidék vízjárási, vízgazdálkodási jellemzői a XVIII. századtól napjainkig A területi vízgazdálkodás szükséges és időtálló műszaki feladatainak meghatározását a térség vízjárási, vízgazdálkodási viszonyainak, történetének, az előfordult szélsőségeknek, tendenciáknak az átfogó ismeretére alapozva kell elkészíteni.

Már a 19. század második felében megfogalmazódott - a Széchenyi István által képviselt - hármas követelmény rendszer, hogy először oldjuk meg az árvízvédelmet, szabályozzuk a folyókat, építsük fel az árvízi létesítményeket, majd rendezzük a belvízi kérdést, amikor pedig ezzel is készen vagyunk, akkor megfelelő időben vizet kell juttatni azokra a területekre, ahonnan előtte elvezettük. Ezek a műszaki beavatkozások lehetővé tették, hogy az itt élő ember életfeltételeinek, szükségleteinknek, gazdálkodásának megfelelően lehessen a vízjárást szabályozni. A „Kárpát-medence a vízszabályozások kezdete előtt” térképet az első katonai felmérés térkép lapja alapján szerkesztették meg az 1930-as években a Földművelésügyi Minisztériumban, és a 18. század II. felének a vízviszonyait tükrözi. Az Osztrák Birodalomban 1757-98 között készített eredeti térképlapokat olyan szintű hadititokként kezelték, hogy még a főrendek közé tartozó Széchenyinek sem adták ki a birtokára vonatkozókat, melyeket ő a saját vízrendezésére akart felhasználni. Értelemszerűen így a XIX. század közepének mérnök generációja, aki a Duna vagy Tisza szabályozását tervezte, ezt a térképet nem tudta felhasználni. Csak akkor tették nyilvánossá, amikor elkészült a második katonai felvétel az 1860-70-es években, előtte szigorú államtitoknak számított.

Az 1860-as években olyan aszályok pusztítottak, hogy a Velencei-tavat felszántották, a Balatonnak a kiszárításával és mezőgazdasági hasznosításával kezdtek foglalkozni, a Tisza mellett éppen az volt a szóbeszéd, hogy a Tisza szabályozása okozta a nagy aszályokat. A töltéseket ugyan nem bontották el, mint ahogy azt korábban már megtették a Mirhó gát esetében. AMirhó-gátat 1750-52-ben építették, majd amikor az 1760-70-es években aszályos időszak köszöntött be, akkor, mint ördögtől származó dolgot, elbontották. Utána az 1780-as évek második felében, amikor ismét árvizes időszak következett be, akkor pedig azt mondták: Ki volt az, aki elbontotta a gátat; milyen jó lett volna! - és akkor megépítették ismét. Ezért 1787-t tekintjük a Mirhó-gát születési dátumának, tavaly ősszel volt 225 éves, és azóta is ott áll Abádszalók - Pusztataskony határában.

Az, hogy mikor van sok, illetve kevés víz, az éppen az adott állapotokat tükrözi. Ha a térképünkre rávetítjük a Tisza vízgyűjtőjének az 1999 - 2008-as űrfelvételét, a kísérteties hasonlóság nem véletlen. A természet helyreállítja azt, amit az ember megpróbál elvenni tőle. Ezen az ábrán egyértelműen jól felismerhető a Tisza hullámtere, a beregi elöntés, a nagyiváni tározó, a Zagyva melletti két szükségtározó.

1. Történeti áttekintés, helyzetkép

2