A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)

11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 16. Osvai Katalin (Nemzeti Környezetügyi Intézet): "...jövőmet a vízmesteri pályán óhajtom megállapítani." A vízmesterképzés története a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár forrásainak tükrében - 17. Simonkay Márton (ELTE): Vagy ilyen szabályozás lesz, vagy semmilyen - a Rábaszabályozó Társulat első évtizede (1873-1883.)

jött létre, Meiszner terveinek végső lecsupaszításával91 az 1885: XV. törvény, amely jogszabályilag kényszerítette sok év igáját a társulati érdekeltségre - ez a teher azonban jóval kisebb és kiszámíthatóbb volt, mint amit a helyiek az 1870-es években tapasztalhattak.

A vízszabályozás kérdése a Rába-vidéken éppúgy jelentett évszázados természeti, mint évszázados társadalmi problémát. A vizsgált időszakban, a Rábaszabályozó Társulat első évtizedében az események gyorsulni látszottak, a pozitív előjelű, valóban sikeres befejezés azonban tíz évet még váratott magára. A Rába és a Rábca átellenes partján fekvő vármegyék ellentéteit nem lehetett egyik napról a másikra feloldani. A víz még az iparosodó XIX. század végén is a helyi élettérnek olyan szűkén vett immanens részét jelentette, amelyhez a vízimolnárság éppúgy hozzátartozott, mint a pákászat és más hagyományos foglalkozások. A Rába-szabályozás ezen szakaszát alapvetően a helyi elit tevékeny és tehetős, főleg a legalsó Rába-szakaszon, Győr vármegyében birtokos tagjai határozták meg, akik azonban - mulasztásból, tudatlanságból, talán nyerészkedésből - rossz döntéseket hoztak a gyors siker reményében. A malomgátak gyors lerombolása után két út állt az érdekeltség előtt: vagy gyorsan további pénzt biztosít a szabályozás szabályszerű folytatására, a töltésépítésekre, vagy pedig kiteszi magát az árvizek növekvő kockázatának - esetleg ezzel a kormányra próbál hatni, további összegek folyósítása érdekében. Az egyébként helyes vízrendezési tervek végrehajtására nem kerülhetett sor, „cserébe” 1883-ra országos közfigyelmet kapott a Rába-szabályozás kérdése. A társulati önrendelkezés súlyos kudarca nemcsak helyi, de országos szinten is rámutatott arra, a hosszú távú infrastrukturális beruházásoknál milyen nagy szerepe van a szoros állami ellenőrzésnek, akár a teljes körű beavatkozásnak - 1883-tól ez kulcspontja lesz mind a Tisza, mind pedig a Rába megregulázásának. Addig pedig Meiszner társulati főmérnök panaszait hallgathatjuk a szinte már évtizedekig formálódott elképzelésekről:

’’Azonban e tervrész is, mint közgazdaságunk előmozdítását célzó sok más terv, az eddigi megállapodások szerint csak a papiroson marad; miért? mert számolni nem tudunk. ... az okok nem technikaiak, tehát nem részletezzük. ”92

91 Amit ő zokon is vett: Károlyi Z. 1973, 192.

92 Meisznert idézi Károlyi Z. 1973, 192.

13 / 14