A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)

11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 3. Dr. Fázold Ádám (nyugdíjas): Emlékek Miskolc vizeinek hat évtizedes történetéből

Ivóvízellátás

Miskolc vezetékes vízellátása 1913-ban kezdte meg működését a Miskolc-Tapolcán kiépített forráskialakításból (Olasz-kút), mely a város ivóvízellátásának ma is alapvető vízbázisa. Miskolc ivóvízellátásának problémái a Magyar Hidrológiai Társaságnak a megvitatott kérdéseihez tartoztak, de a helyi szervezet 1952. évi megalakulásával azóta is az egyik legfőbb szakmai program.

A város ivóvízellátási rendszere négy zónára tagozódott:

1. Tapolcai zóna, mely a város területének 70 %-án biztosította a vezetékes vizet.

2. Diósgyőri zóna, mely víznyerő helyei a Bükk-hegység Anna-források foglalása 1950- 55 között, melyhez 1961-től szükségessé vált a Szinva-forrásból 2000 m3/nap vízpótlás.

3. Tavi-forrási zóna, mely a kohászati üzemekre és Diósgyőr városrész egy részére biztosított ivóvizet (ezen üzemekben, abban az időben ipari vízként is használtak ivóvizet, mely vízhiányos időszakban komoly egészségügyi veszélyt is jelentett, mert az ivó- és ipari vízvezeték téves összekötésével megbetegedést okozott).

4. Perecesi zóna, melynek víznyerő helye a Felsőforrás. A Szinva forrásfoglalása napi 15.000 m3 vízhozammal 1964-ben készült el, mely elsősorban a város keleti részének ivóvízellátásában meghatározó tényező.

1957-ben az ország lakosságának 29 %-a részesült vezetékes vízellátásban, mely elsősorban a nagy városok lakosaiból adódott. A lakosság 90 %-a kutakból nyerte az ivóvizet, melyeknek jelentős része nem felelt meg az egészségügyi követelményeknek.

Miskolc városában 1965-ben a 130.000 lakosból csak 77,5 % jutott vezetékes vízhez, ebből

57,4 % részesült a lakásokba is bekötött ivóvízből, 20 % pedig udvari, vagy utcai közcsapokról jutott vezetékes ivóvízhez. A lakosság 22,6 %-a kifogásolt kutak vizét fogyasztotta.

Ezekben az években a víztermelő helyek átlagos vízhozama 48.000 m3/nap volt, mely fedezte a város ivóvíz szükségletét. Mivel a források vízhozama időjárási körülményektől függően változott, ezért csapadékszegény időszakban vízhiány jelentkezett. 1964 aszályos évében a vízhozam 32.000 m3/nap mennyiségre csökkent és a bérházak emeletén lakók egész nyáron víz nélkül maradtak. A kórházak működése csaknem lehetetlenné vált és a higiénés feltételek hiánya a lakosság egészségét is veszélyeztette.

A város vízellátásának mennyiségi problémái, az ipari fejlesztésekkel és ezzel együtt a lakosság számának - betelepüléssel is összefüggésben - történő növekedésével a mielőbbi megoldásokat sürgette.