A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Váradi József: Mezőgazdasági vízgazdálkodás lehetőségei
illetve megháláló kultúrákkal hasznosítjuk, biztosítani lehet a csatornákban magasabb vízszint tartását; s ezzel a talajvízszint emelését. Így megfordíthatnánk a mintegy 150 éve tartó lecsapolási folyamatot; és elősegítenénk a talajvíz- gazdálkodás minél nagyobb területen való megvalósítását. A kiépített vízpótló rendszerekből jelentős hosszúságú vízelvezető csatorna feltöltése, vízpótlása lenne biztosítható, (sic: kettős működésű rendszerek) ezzel a talaj vízkészletének növelése; amennyiben ennek, - elsősorban - finanszírozási kérdéseit megoldanánk. Célszerű megvizsgálni mik a feltételei a meglévő lehetőségek kihasználásának.” Várallyay György professzor évek óta hangoztatja, hogy a legjelentősebb tározó térfogatot maga a talaj kínálja számunkra, amely tározó térfogat kihasználása nem pusztán a Nagy I által is emlegetett talajvízszint megtartás illetve emelés, vagyis a készletezés, hanem a káros vizek elleni küzdelem eszköze is lehetne. A szántott réteg alatt, úgynevezett eketalphatás következtében ugyanis olyan, kvázi vízzáró réteg alakul ki, aminek hatására a csapadékból a szántott réteg túltelítődik, a szántott rétegben megindul a víz oldalirányú mozgása, a mélyebb részeken megjelennek a túlnedvesedett területek, felszíni vízfoltok, vagyis belvíz keletkezik. Ez ellen a korábban időszakonként alkalmazott mélylazítással lehet védekezni, de lévén, hogy ezt a beavatkozást igen korlátozottan támogatja az agrárkormányzat, a tevékenységet a gazda elhanyagolja annak minden káros vízgazdálkodási következményét előidézve. Komoly vízgazdálkodási lehetőséget kínáltak a 80’ évek meliorált területei. Azt tapasztaljuk azonban, hogy az ilyen beavatkozáson átesett területek a privatizáció után több gazda tulajdonába kerülve az üzemeltetés és működtetés feltételei elnehezedvén - ugyanúgy, mint a nagy öntözőrendszerek - kihasználatlanul maradtak. Itt említem meg a már évekkel ez előtt meghirdetett és koncepció szinten jól körvonalazott „belvíz reformnak” elnevezett (nevében a műszaki precizitást sokan kifogásolják) programot, ami a mezőgazdasági vízgazdálkodás mellett a települési vízgazdálkodás új útjait is kijelölné, és amely program mind a mai napig nem tudott a megvalósulás fázisába jutni. Nem kis részben annak tulajdoníthatóan, hogy ez a program nem pusztán vízügyi műszaki kérdéseket vet fel, hanem agrár támogatási, vízminőségi és terület használati kérdéseket is. A mezőgazdasági termelés vízgazdálkodási eszközökkel történő racionalizálásának első feladata tehát megítélésem szerint a csapadékvizek megtartása. Amennyiben a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőtlen időszaki és mennyiségi eloszlást a csapadékgazdálkodással nem lehet kompenzálni, akkor kerül szóba a vízpótlás. A vizek pótlásával kapcsolatosan a beavatkozások két nagy területét kell említeni, az egyik a térségi vízszétosztás, a másik az üzemi vízfelhasználás, aminek egyik területe az öntözés. Azért erőltetem ennek a két területnek az egymástól elkülönített bemutatását, mivel, minden szakmai racionalitás ellenére sem akarják még szakmai berkeken belül sem megkülönböztetni azokat egymástól. A térségi vízszétosztás a kiszolgáltatott vízgazdálkodásunk miatti vízkészlethozzáférési biztonságot teremti meg, illetve a három nagy folyónk (Duna, Tisza, Dráva) által teremtett egyenlőtlen hozzáférési adottságot hivatott felszámolni. Ebből az is következik, hogy a térségi vízszétosztás minden célú vízhozzáférés (többek között az 3
