A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
1. szekció: A vízkárelhárítási szakterület időszerű feladatai - Felkai Beáta Olga (AKI Pénzügypolitikai Osztály) - Nagy Lászó (BME): A Cibakházi gátszakadás 1895
kizárt, hogy akkor már akkora volt a megnyílás szélessége, hogy már áthaladni sem tudtak rajta. 2. ábra. A vaskapu helyén történt gátszakadás emlékére kiadott kis könyv A gátszakadást helyreállították, a tervek 1896.januárjára készültek el, a munkát 1896 júniusára készítette el egy Farkas Mór(?) nevű vállalkozó 216503 m3 föld beépítését 6495 koronáért. Anyagnyerő helyként a holtág bal partján lévő alvógátnak a töltéshez közeli vége szolgált. Emelte a munka nagyságát, hogy a keletkezett kopolya egy részét is be kellett tömni a mentett oldalon. „A helyreállítás padkája 1:3- hoz hajló rézsűvel szerveztetett. Az így szervezett padka 7482,9 köbméter földnek az alvó gátból leendő mozgósítását igényelte, mely mint ezt a tervezethez csatolt költségvetés mutatja - 2244 fr 87 koronányi munkadíjjal volna végezhető, ehhez járulna még a kisajátítandó területek költsége.” Kétségtelen, hogy a helyreállítás költsége nem tartalmazta a korábbi műtárgy alapjának bontási költségeit, ami azt feltételezi, hogy az alaplemez most is ott van. Ellentmond azonban ennek az, hogy a gátszakadásnál a mentett oldalon jelentős méretű kopolya keletkezett (ld. függőleges tengelyű légifelvétel). A kopolya kétségtelenül berágódott a töltés alá is a helyreállítási tervhez készült geodéziai felmérés alapján, ami pedig az alaptest részleges kimosását jelentette. Hat krajcáros kis könyv jelent meg szerző megnevezése nélkül még ugyanazon évben a gátszakadásról (2. ábra), melyben versbe szedve 31 szakaszban is leírták az eseményeket következő lírai bevezetés után: Hej a szilaj Tisza sok okot adott már Arra, hogy megírják, mily dühös a vízár. Sok ezer családot hagyott fedél nélkül, Hány ezrekkel ismét kenyér nélkül. Akarunk dacolni a víz elemekkel Gátakat emelünk iszonyú erőkkel, Visszatartani azt sok küzdéseinkkel, Használnánk talaját igyekezetünkkel.