A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Dóka Klára: Robot - közmunka - napszámosság

élvezték, akiknek malmát a csatorna hajtotta. A társulati tagok holdanként 6 krajcárt fizettek a társulat pénztárába, aminek alapján kölcsönt vettek fel a munka folyamatosságának biztosítása érdekében. A hozzájárulásnak ezt a módját használták a folyótisztítási munkáknál a bihariak és békésiek is, de itt társulat nem lévén az összeget a sóalap kezelte.

19

19 Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. Arad, 1895. II. köt. 536-538. p.

20 Dóka, 1997. 112-113. p.

A Körösök tisztítási munkái 1834-ig folytak, összesen 252 km mederben, 192 km vonatató úton, köz- és magánpénz felhasználásával. 1834-re elfogyott a pénz. A munkát irányító Vargha János mérnök az érdekeltektől újabb hozzájárulást kért, holdanként szintén 6 krajcárt. A Wenckheim birtoktól 600, a Kétegyházi uradalomtól 300 Ft-t kapott, de a munka folytatásához szükséges pénzt nem sikerült elő teremteni. 20

A feudális korban az ingyenes közmunka szabályozására 1844-ben került sor. Az 1844: IX. törvény kimondta, hogy az egész telkes jobbágy évente 12 napot köteles szekérrel és igavonó marhával ingyenes közmunkát teljesíteni. Az úrbéres házas zsellérek évi hat, a házatlanok három napot dolgoztak. Ingyen közmunkát utak, hidak építésére, katonai fuvarra, tiszti szállításra lehetett elsősorban igénybe venni, valamint a többeket érintő vízszabályozásra, ha nem tudják másként megoldani. A közmunkát megváltani nem lehetett, helyettesítésre azonban - például szomszédok esetében - lehetőség volt. A törvény a vizimunkálatok esetében egyértelműen szűkítette a közmunka igénybevételének lehetőségét, és a fizetett munkák felé tolta el a hangsúlyt.

Összefoglalva az elmondottakat látható, hogy a késő feudális korban a vízszabályozásoknál a munkaerő felhasználásának különféle formái alakultak ki. A feudális munkamegosztás szerint a közösséget érintő munkákat ingyenes vármegyei közmunkával végezték, az egyes birtokosok területeinél pedig a jobbágyok robotban dolgoztak. A munkák nagysága, az érdekek összefonódása miatt azonban egyre nagyobb szükség volt arra, hogy a munkában részt vevők díjazásban, legalább napszámbérben részesüljenek. Ennek forrása lehetett a vármegyei házipénztár, az uralkodótól kapott segítség, illetőleg azon érdekeltek hozzájárulása, akiknek a munkából hasznuk volt. A feudális kori munkálatoknál gondot jelentett, hogy nem volt a nagyobb feladatokhoz elegendő tőke, kevés volt a munkáskéz, és gyakran hiányoztak a technikai feltételek is.

A polgári forradalom után a viszonyok mindhárom területen megváltoztak, de ez a változás nem ment egyik napról a másikra. 1850.-ben és 1851-ben az országos kormányzó Geringer rendeletével lehetőséget adott a közmunka pénzen való megváltására. Eszerint egy nap igás robotmunkáért 40, a gyalogért 15 krajcárt kellett fizetni. Geringer rendelkezése újabb lökést a bérmunka mielőbbi általános elterjedésének.

Döntő változást országosan a vízimunkálatoknál a Tisza szabályozása hozott, amely technikai és gazdasági szempontból egyaránt két részből állt: a folyómeder szabályozásából és a töltések építéséből. Előbbit állami pénzből, utóbbit az érdekeltek hozzájárulásából fedezték, akik a Tisza mentén már az előző évtizedben társulatokat hoztak létre.

A társulatok rendezték szervezetüket, vezetőséget választottak, jó nevű mérnököket alkalmaztak, hogy a műszaki irányítás biztosítva legyen. Meghatározták az árterek nagyságát, összeírták az egy-egy gazdára jutó árterületet, és ennek megfelelően a hozzájárulás mértékét. Ezt az összeget legtöbbször adóként szedték be, de a munkák folyamatossága érdekében gyakran kölcsönt vettek fel, és a járulékból ezt törlesztették.

Kezdetben a társulatok az építkezéseket házi kezelésben hajtották végre. Ez annyit jelentett, hogy a munka elvégzéséhez kellő számú napszámost vettek fel, akinek munkáját saját műszaki személyzetük irányította. Előfordult, hogy nemcsak bérmunkát, hanem átmeneti formákat alkalmaztak, különösen az ország szegényebb, északi részein. A tiszai gátak építése itt ingyen és fizetett közmunkával történt, mert a társulatok anyagi helyzete mást nem tett 5