A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

11. szekció: Vízi túrizmus Magyarországon - Cser Valéria (DDVIZIG): Vízi turizmus fellendülése, a hajózási feltételek javítása a Dráva folyón

Víziturizmus a Dráván A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a folyóparton a túrázók számára 7 táborhelyet alakított ki, éjszakázni csak e táborhelyeken lehet. A táborhelyeken hulladékgyűjtő konténerek, illemhelyek, tájékoztató táblák, tűzrakó helyek, rönkasztalok és rönkpadok kerültek elhelyezésre. Ezek karbantartásáról és kezeléséről az Nemzeti Park Igazgatóság gondoskodik. A határvízen közlekedni napkeltét l napnyugtáig, jó látási viszonyok esetén engedélyezett. 2004-ben a Regionális Operatív Program (ROP) keretében a települési önkormányzatok a Baranya Megyei és a Somogy Megyei Önkormányzattal közösen pályázatot nyújtottak be a Dráva menti térség ökoturisztikai fejlesztésére a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság bevonásával. Ennek keretében a nemzeti park területéhez kapcsolódóan túraútvonalak, bemutatóhelyek, vízitúra táborhelyek kerülhetnek kialakításra. Táborhelyek és megállóhelyek Táborhelyek és megállóhelyek a Dráva mellett Éjszakázásra kijelölt táborhelyek:- Őrtilos vasútállomás (236 fkm)- Vízvár kompkiköt (191 fkm)- Barcs, Dráva-híd (152,3 fkm)- Szentborbás vízház (133 fkm) 12

Next

/
Thumbnails
Contents