A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
1. szekció: A vízkárelhárítási szakterület időszerű feladatai - Ficsor Johanna (ÉDUVIZIG) - Juhász István (NYUDUVIZIG): Árvízi előrejelzés korszerűsítése a Rábán és a Murán
(mederellenállás, műtárgy-paraméterek). A felépített modell kalibrálása és validálása elengedhetetlen feladat, és nagy körültekintést igényel. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy igen nagy pontossággal bekalibrált modell esetén sem érhetünk el teljes egyezést az előrejelzés során a mért és a számított adatok között, hiszen a kalibrálás, validálás egy múltbéli eseményre történik, és az előrejelzés pillanatáig bekövetkezett változásokat a modell nem tudja figyelembe venni. A modell „elavultságából” keletkező hibák kiküszöbölése érdekében igen fontos a modell időről-időre történő frissítése, aktualizálása. Ez a modellfrissítés jelentheti gyakorlatilag a modellfejlesztés során már felmerülő összes feladatot, a modellhálózat módosításától a modell kalibrálásáig. A számítás eredményei megjeleníthetők, mint az egyes állapotváltozók keresztszelvényekre vonatkozó idősorai, vagy pedig az állapotváltozók szélső értékeinek, illetve egyes időpontokhoz tartozó értékeinek hossz-szelvényei. A gyakorlatban ez vízállás, vízhozam és áramlási sebesség, nedvesített terület, vízfelszín-szélesség idősorokat és hosszszelvényeket jelent. A modellfelület adta grafikus és táblázatos megjelenítés mellett az adatbázisok más alkalmazásokba (excel, stb) is átvihetők és feldolgozhatók. Az online előrejelző rendszerek szempontjából az alapvetően használt eredménymegjelenítés a vízállás és vízhozam idősor-grafikonok. Ezek esetünkben a modellezés pillanatában már rendelkezésre álló valós adatokat, az ezek alapján javított modellezett értékeket valamint a 6 napra előrejelzett értékeket mutatják be. Csapadéklefolyás modell A hidrodinamikai modell talán legfontosabb peremfeltételét az előrejelzett csapadéktevékenység hatására az egyes részvízgyűjtőkről érkező várható vízhozam jelenti. Ennek meghatározására külön algoritmus alapján történik, Ez az algoritmus az, ami lehetővé teszi a meteorológiai előrejelzések összekapcsolását a hidrodinamikai modellel. A program több, különböző elméleten alapuló megoldási módszert ajánl fel. Mind a Rába, mind a Mura modellje esetén a fejlesztők a - talán legrészletesebb paraméterkészletű - NAM lefolyásmodellek használatát javasolták. A NAM magközelítés a napi, vagy órás csapadék idősor, párolgási paraméter, felszíni, felszín alatti hozzáfolyás valamint a különböző víztartó rétegek (hóban tárolt vízkészlet, növényzet, talajfelszín, gyökérzóna, talajvíz, rétegvíz) tározási kapacitása alapján határozza meg a vízgyűjtőről alsó pontján a mederbe belépő vízhozamot. A modell tulajdonképpen különböző paraméterekkel definiált, sorba kapcsolt tározók (medencék) közötti vízcsere folyamatok leírásán alapul. Az egyes medencék töltődése, túlcsordulása a megadott - az adott rétegre jellemző - paraméterek alapján számítható. Bemeneti paramétert a várható csapadék mennyisége, míg a kimeneti paramétert a mederben összegyülekező víz adja. A használt modell egyik előnye - és a tapasztalatok alapján nem megfelelő kalibráció esetén hátránya is -, hogy a modellfuttatás során a megelőző futtatás eredményét, mint kezdeti feltételt használja, így „emlékszik” a megelőző időszakra is. Megfelelő működés esetén ez igen fontos tulajdonsága a modellnek, hiszen egy-egy árhullám kialakulása sem független a megelőző időszak hidrometeorológiai eseményeitől. Nem megfelelő paraméterezés esetén viszont jelentős hibát generálhat, és tarthat fent hosszú ideig az előrejelzésben. Az elmúlt hónapok tesztidőszaka alatt találkoztunk ilyen problémával, a NAM modell hóban tárolt vízkészletének számítása esetén. Ebben az esetben a modell „emlékezőképessége” nem teszi lehetővé a mért adatok alapján a bemeneti paraméter automatikus javítását, kézi beavatkozásra van szükség. Ez viszont az automatikus, óránként ismétlődő működésbe nem beépíthető. Az ilyen jellegű hibák javításának is a már korábban említett modellfrissítés, aktualizálás során kell megtörténnie. 5