A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

10. szekció: A vízgazdálkodás története - Dr. Varga György (VÍZ-SZK Mérnökszakértői Kft.): A nevezetes vízügyi személyekkel való találkozásaim története

- Dr. Kertai Ede kb. 20, munkahelyi feladatkörén kívüli tisztségei és elfoglaltságai leépítésének elősegítése. 1970-ben a VIZITERV-be helyeztek át, addig kb. 10-re sikerült lecsökkenteni a tisztségeit és az elfoglaltságai. 1968-ban Dr. Kertai Ede azzal fogadott: Gyurka én nem kértem, hogy ide helyezzenek. Válaszom az volt, hogy én sem kértem, de működjünk együtt, fogadjuk el a tényt. Ettől kezdve az együttműködésünk végig korrekten alakult, beleértve azt az időszakot is, amikor a VIZITERV vezérigazgatója volt. Miután nyugdíjba küldték, nálunk a Vízügyi Szabványosítási és Egységesítési Központban (VSZK) közreműködött vízi erőművek építési lehetőségét vizsgáló tanulmány összeállításában (Észak - Magyarország). 2.5. Dr. Kézdy Árpád (T) Az Egyetemen találkoztam Vele, a földművek című tantárgynál. 1964-ben Dunaújvárosban együttműködtünk, én mint a VIZIG III. szakaszmérnökségének vezetője, a helyreállítás kivitelezésének irányítója. Meghatároztuk a lösz part lecsúszásával kapcsolatos vízparti feladatokat. Jelen volt a VIZIG folyamszabályozási csoportvezető főmérnöke, Tibay Sándor, aki ezután a tanyahajón nekilátott a tervek összeállításának. A feladatok meghatározását a beruházó OVIBER elfogadta. Kézdi professzorral többet nem találkoztam. 2.6. Lampl Hugó (T) 1964. év végén a Tassi hajózsilip felújítása alkalmával találkoztam Vele először és utoljára, mint a VIZIG III. szakaszmérnökségének vezetője. Együtt bejártuk a kétoldali töltő- és ürítő csatornát, amire senki más nem vállalkozott. Szakvéleményt alkottunk a állapotáról. Ragaszkodott a tegeződéshez, amit én, mint fiatal mérnök vonakodva fogadtam el. Azóta is felelevenedik bennem ez a félnapos együttműködés Hugó bácsival, amikor a MHT Lampl Hugó szakirodalmi díjairól hallok. 2.7. Dr. Mosonyi Emil Az Egyetemen, mint a folyószabályozás és vízépítési műtárgyak előadójával és vizsgáztatójával találkoztam (vizsga 1957.07.). Az indexemben a jegyet akadályoztatása miatt más írta alá. Kb. 1959-ben egy Budapest Római - parti MHT rendezvényen találkoztunk. Bemutatkoztam és el akartam mondani, hogy a nagy előadóteremben hol ültem. Erre közbevágott: „Kedves kolléga nem vagyok én szenilis” és megjelölte, hogy melyik sorban ültem (lehet, hogy érdeklődő képet vágtam, azért emlékezett rám). Később 2009.07. hónapban a MHT miskolci vándorgyűlésén szerettem volna találkozni . A Tiszalöki Vízlépcső átadásának 50. évfordulójáról jelent meg dolgozata. Sajnos elmaradt a találkozó, mert előtte a 04. hónapban meghalt. Megkérdeztem volna, hogy a vízerőhasznosítás témájú dolgozataimat olvasta-e? Ezután gyakorlatilag egyedül maradtam a Vándorgyűléseken a vízierő témákban publikálók közül. 2011.08.16-án Beregi Dániel mérnök kollégának megemlítettem, hogy 2012-ben publikálni fogom a nevezetes vízügyi személyekkel való kapcsolataimat. Elmondta: Az 1950-es évek elején a VIZITERV-ben együtt beszélgetett Dr. Mosonyi Emillel, Veress László 5

Next

/
Thumbnails
Contents