A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
10. szekció: A vízgazdálkodás története - Dr. Kováts Gábor (nyugdíjas): Kell-e nekünk "Dégeni" vízgazdálkodás
Mikor volt jó vízügyi mérnöknek lenni, Dégen Imre idejében, vagy most? A dégeni vízügy a minőséget és a biztonságot tartotta elsődlegesnek, és az ár másodlagos volt, miután a rosszul megépített mű által okozott kár a befektetések sokszorosát tehette ki. A dégeni vízgazdálkodás mérnöke tervezett, kivitelezett, üzemeltetett, a mai mérnök tisztelet a kivételnek, ezzel szemben elsősorban íróasztali munkát végez. Egy-egy versenyajánlatban sokszor többszöri nekifutásra is nehéz a tényleges műszaki feladatokat fellelni, sok esetben teljesen másodlagos szempontok döntik el a versenyajánlat sorsát, és végképp nem veszik figyelembe, hogy ezek idényjellegű munkák, amelyek jó minőségben és gazdaságosan az év egy meghatározott részében végezhetők. Természetesen ebben a dolgozatban semmiképp nem lehet a dégeni vízgazdálkodás összetett kérdéseit mindenre kiterjedően értékelni, ez műszaki közgazdasági és jogi kérdéseket egyaránt felvet, éppen ezért ehhez különböző szakemberek együttműködése szükséges. Most mégis két kérdést szeretnénk még felvetni, az egyik az, ami mindenképp hibának tekintendő, de nem biztos, hogy kizárólagosan a vízgazdálkodásnak lehet felvetni. Ez a szennyvízolló kinyílása vagyis, hogy a csatornázás, szennyvíztisztítás messze elmaradt a vízellátástól. Ugyanakkor a díjkiegyenlítési rendszernek egy korszerűsített változata ma is meggondolandó lenne. A másik kérdés, amit feltétlenül fel kell vetni, ez a vízi nagy létesítmények kérdése. Tény, hogy a dégeni vízgazdálkodás sok esetben előre szaladt, és olyan fejlesztéseket is erőltetett, aminek a társadalom még egyéb területein még nem voltak meg a gazdasági feltételei, azonban a dunai vízlépcső rendszer illetve általában a vízi erő hasznosítás kérdése olyan politikai aspektusból vetődött fel, aminek a vízgazdálkodás csak szenvedő alanya volt. A környezetvédelem és a vízügy szembeállítása is káros politikai és nem szakmai megalapozottságú, csak egyetlen példát mondva, Pap Ferenc vízügy igazgató a Debrecen környéki erdő pusztákon olyan környezetvédelmi tájépítési munkákat hajtott végre, mely ma is példaértékű. Külön téma lenne, de túlmegy a mai dolgozat időkorlátján, a ’70-es évek közepének pártvizsgálati megállapítása, hiszen nyilvánvaló, hogy ezek a tények előtte is ismertek voltak, és mégis Dégen Imre bukásával egyszerre lett a Vízügy egy szélsőjobboldali szervezet. Jellemző, hogy 1989 után ugyanez a szervezet, ugyanezek az emberek a pártállam utolsó bástyája címet kapták meg! Tehát összefoglalóan, a dégeni vízgazdálkodás 20 éve a magyar vízgazdálkodás kiemelkedő időszaka volt, másképpen, más társadalmi gazdasági környezetben kell ma a vízügyet újjá szervezni, két dolgot azonban mindenképpen át kell venni a dégeni időkből, a vízgazdálkodás társadalmi jelentőségének elismerését, az ebben dolgozó szakemberek megfelelő képzésével és elismerésével, valamint a legfontosabb állami főművek normális karbantartásához és üzemeltetéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítását, természetesen figyelembe véve az ország teherbíró képességét. Ez a dolgozat csak nagyon vázlatosan és egy, a szerző által lényegesnek tartott szempont figyelembe vételével vitaanyagnak készült, és mindenképpen szükséges hogy olyan vízügyi vezetők, akik még ebben az időszakban az ágazatban dolgoztak, valamint olyanok, akik ma felelősek az ország vízgazdálkodásáért vitassák meg, egészítsék ki, és tegyenek javaslatot a jövőre nézve. A dr. Somlyódi László professzor úr által összeállított stratégiai anyag ehhez jó alapokat szolgáltat, és a dolgozatnak soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Kárpátmedence legmélyebb pontján, a magyar Alföldön korszerű vízgazdálkodás nélkül gazdasági fejlődés elképzelhetetlen. Azt is látni kell azonban és a dégeni vízgazdálkodás ezt jól jellemezte, hogy eredményes vízgazdálkodás csak a Kárpát-medence többi országával szoros szakmai együttműködésben lehet eredményesen végezni. 3
