A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
10. szekció: A vízgazdálkodás története - Horváth István (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum): A tata-tóvárosi angolkert forrásai – kísérlet Budapest vízellátására
A TATA-TÓVÁROSI ANGOLKERT FORRÁSAI - KÍSÉRLET BUDAPEST VÍZELLÁTÁSÁRA HORVÁTH ISTVÁN Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, Esztergom A 19. század utolsó harmadában rendkívül gyors ütemben fejlődő és 1873-ban hivatalosan is egységesülő magyar főváros a dualizmus néhány évtizede alatt sok tekintetben felzárkózott a modern európai nagyvárosok sorába. Az urbanizáció, a polgárosodás folyamata hatással volt a város infrastruktúrájára is, ebben az időszakban épültek ki Budapest közművei és alakultak meg az azokat kiszolgáló és működtető vállalatok. A városi infrastruktúra fontos láncszeme, a vezetékes vízellátást biztosító Fővárosi Vízművek elődje is ekkor, 1868-ban, az ideiglenes pesti vízmű üzembe helyezésével egy időben kezdte meg működését. Ezzel útjára indult az intézményes vízellátás Pest-Budán, bár a főváros egységes koncepciójú vízvezetéki tervei csak a három elődtelepülés egyesítése után kerülhettek szóba. Ekkor hívták életre az ún. Vízvezetéki Irodát, melynek az egységes vízellátási hálózat kiépítése volt a feladata. Az ideiglenes pesti vízmű már létesítésekor sem tudta kielégíteni a lakosság vízszükségletét, ezért a főváros vezetésének egyre sürgetőbb feladatává vált az összes budapesti háztartást ellátó vízvezeték-hálózat kiépítése. A 19. század folyamán időről-időre visszatérő járványok is siettették a közegészségügyi szempontból is kiemelkedően fontos döntést a főváros végleges és hosszú távra szóló ivóvízellátásának mikéntjéről. A megoldást jelentő végleges pesti vízmű építése azonban elhúzódott egészen az 1890-es évekig, a döntést és a kivitelezés megkezdését évekig tartó szenvedélyes vita előzte meg. Írásunkban a főváros vízellátását megoldani hivatott javaslatok egyikét vesszük górcső alá, egy olyan tervet, mely nem Budapesten és közvetlen környékén vélte megtalálni a főváros ivóvízellátásának forrását. Gróf Esterházy Miklós, a tatai uradalom birtokosa és Feszty Adolf műépítész a tatatóvárosi angolkertben fakadó bővizű forrásokat ajánlotta a döntéshozók figyelmébe, egyúttal részletes tervet dolgoztak ki a források vizének Budapestre való eljuttatására is. Mielőtt e - végül meg nem valósult - tervet részleteiben ismertetnénk, érdemes egy rövid kitérőt tennünk, és megismerkedni Budapest vízellátásának 1870-80-as évekbeli általános helyzetével. Az 1868-ban átadott ideiglenes vízmű 37504 embert, Pest akkori lakosságának mindössze 15- 20%-át látta el ivóvízzel 1 , a külső kerületek lakói a már ekkoriban is igen szennyezett dunai vízhez ill. saját ásott kútjaik egészségtelen vizéhez juthattak csak hozzá. A VI., VII. és VIII. kerületi lakosok közül, akik a Körúton kívül laktak, a vízmű által termelt tiszta ivóvíz és a szűretlen Duna- víz keverékét kapták, a Városliget, a Herminamező, a Tisztviselő-telep, a Népliget és Kőbánya egy részének lakói számára azonban csak az utóbbi jutott. 2 A külső kerületek lakói különösen sérelmezték a háztartásaikba eljutó víz minőségét, hiszen a kizárólag tiszta ivóvizet használó belvárosi lakók nyáron az utcák pormentesítését is szűrt vízzel végezték el 3 , miközben a Körúton kívüli városrészek lakosainak ivóvíz gyanánt is csak szűretlen víz jutott. Az egyes városrészek adottságai ugyanakkor nem voltak egyformák, a kisebb népességű budai oldal vízellátási problémáit már az 1880-as évek elejére sikerült megnyugtató módon rendezni. Wein János, a Fővárosi Vízművek első igazgatója a meglévő pesti vízmű nagyobbítása mellett már 1876-ban hozzálátott a budai vízmű fejlesztéséhez, javaslatára a budaújlaki Duna-parton a kavicsrétegek természetes szűrését kihasználva vízszintes galéria-rendszerű vízművet létesítettek. E vízmű 1882-től szolgáltatott elegendő mennyiségű és jó minőségű vizet a budai lakosoknak, szükség esetén a pesti oldalra is juttattak itt termelt ivóvizet. Erre gyakran sor is került, hiszen a vízhiány az 1880-as években egyre gyakoribb volt a Duna bal partján. Pest lakossága a dualizmus évtizedeiben rohamos tempóban gyarapodott és közegészségügyi, higiéniai szempontból mihamarabb szükség volt egy olyan modern vízvezeték-hálózatra, amely a város minden lakójának kifogástalan minőségű vizet képes szolgáltatni. Pesten a napi vízfogyasztás az 1874-ben mért 884 m 3-ről 1887-re 57019 m 3-re 1 NAGY 1968, 37. 2 NAGY 1968, 40. 3 KAJLINGER 1889, 7. 1
