A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)
5. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Gayer József - Molnár Péter (Vidékfejlesztési Minisztérium): Az ENSZ sivatagosodás elleni egyezményének végrehajtása a magyar EU Elnökség időszakában
5.3 Kitekintés Részes Felek számára az előzetes adathalmaz, melyet a 2010-es jelentési folyamat eredményezett, alkalmat kínál az egyedileg, illetve a közösen elért eredmények vizsgálatára. A CRIC 9 közelebb hozta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mire jutunk, ha egy globális egyezmény mérni tudja a Felek által a valóság talaján elért eredményeket. A jó gyakorlattal kapcsolatosan gyűjtött adatok és a tudás-menedzsmenttel kapcsolatos munka tovább emelheti a Egyezmény megítélését, a fenntartható terület-gazdálkodásra vonatkozó információforrás tekintetében. A résztvevők azt is észrevételezték, hogy számos lehetőség van a sivatagosodás, a terület-degradáció és az aszály (DLDD) ügyének előre vitelére a fenntartható fejlődés kérdéskörén belül. Az Egyezményhez kötődően számos folyamat létezik, amiken keresztül tágabb közönség is elérhető, például a sivatagosodás, a területdegradáció és az aszály gazdasági kérdéseire fókuszáló kezdeményezés, melyhez Németország nyújt támogatást. A politikai figyelem felkeltése és az Egyezmény, különösen annak tízéves stratégiája iránti elkötelezettség megerősítése érdekében ún. magas-szintű, állam- és kormányfők részvételével zajló találkozóra kerül sor a 2011. szeptemberi ENSZ közgyűlést megelőző napon New Yorkban. Az esemény remélhetően hozzájárul ahhoz, hogy a DLDD nagyobb figyelmet kapjon a Fenntartható Fejlődés Csúcstalálkozón is 6. A Globális Mechanizmus jövője A sivatagosodási WPIEI elnökségi munkáját segítendő osztrák, lengyel, olasz, belga, német, francia, finn, magyar és bizottsági összetétellel 2011. elején egy munkacsoport (issue group) alakult a Globális Mechanizmus jövőjét érintő kérdésben. Az issue group első feladata EU álláspont kialakításának előkészítése volt a május 17-i WPIEI ülésre. Ennek érdekében április 27-28-án, Budapesten workshop-ot szervezett a magyar Elnökség, melynek eredménye jó alapot jelentett a további munkához. A COP10-től októberben várható – a COP Bureau jelentésére alapozott – döntés, mely tisztázza a GM helyzetét. Az EU és tagállamainak legfőbb célja a GM felelősségi körének pontos meghatározása, a COP GM feletti felügyeletének erősítése, a GM és a UNCCD Titkárság közötti együttműködés erősítése és a források hatékony felhasználása. A GM hatékony működése három pilléren nyugszik: törvényi kereteken, a GM és a UNCCD Titkárság közötti kapcsolaton, és a GM-nek „otthont adó” szervezet kérdésén. Abban mindenki egyetért, hogy a megoldáshoz kerülni kell az Egyezmény módosítását, azonban meg kell szüntetni az évek során született COP döntések közötti ellentmondásokat. Egy olyan átfogó döntés szükséges, mely tisztázza a kérdéseket. Fontos tisztázni a GM és a Titkárság közötti munkamegosztást, miszerint a GM-nek a regionális és szub-regionális szinten kell működnie a következő feladatokat ellátva: pénzügyi források felkutatása és mobilizálása, az érintett részes felek támogatása, integrált beruházási keretek (IFS) létrehozásának, innovatív pénzügyi források feltárásának támogatása, multi- és bilaterális programok nyilvántartása, (szub-) regionális pénzügyi platformok kidolgozásának és együttműködéseknek támogatása. A GM és Titkárság kapcsolata sokkal inkább egymást támogató, kiegészítő jellegű kell legyen, mint alá-főlé rendelt. Az átláthatóságot és a hatékony közös munkát elősegítendő, szükség van egy a GM és a Titkárság közötti megállapodás (Memorandum of Understanding, MoU) megkötésére. Elengedhetetlen, hogy a GM közvetlenül a COP-nak tartozzon felelősséggel. Mindezek mellett csak másodlagos kérdés a GM otthonául szolgáló szervezet kiléte. Két változat merült fel: a jelenlegi állapotnak megfelelően a római székhelyű IFAD (International Fund for Agricultural Development), illetve a bonni Titkárság. A döntést – az esetleges költözést, és a személyzet helyzetét figyelembe vevő – alapos számításoknak kell alátámasztaniuk. 8