A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

4. szekció: Árvízvédelem, árvízvédekezés - Dr. Nagy László (BME): Dereglyesüllyesztés

Éppen ezért a bekövetkezett árvíz igen nagy felháborodást váltott ki úgy a felsőbb szervek, mint a lakosság körében. A társulat főmérnöke a hibákat időben jelezte az illetékes minisztériumnak, azok elhárítását azonban akkor már csak a zsilip újraépítésével lehetett volna megoldani, amire csak a katasztrófa után került sor. Egyértelműen világos, hogy a társulat vétlen volt a bekövetkezett katasztrófát illetően, hiszen a zsilip építését a Közmunka és Közl. Minisztérium rendelete alapján a szentesi Kir. Töltésépítő Hivatal intézte. Irányításával készültek el a tervek. A terv elkészülte után Fischer Lajos vállalkozóval végeztették a kivitelezési munkákat. Mivel az építkezést a Körös-TiszaMarosi Ármentesítő Társulat főmérnöke ellenőrizte, az általa tett minőségi kifogások az építési naplóba is bekerültek. A felmerült hibák miatt a társulat nem akart hozzájárulni a zsilip átvételéhez. A zsilip ugyanis elkészülte után a társulat kezelése és felügyelete alá került. Végül az átvételt felülről a társulatra kényszerítették, majd ezután következett be a katasztrófa. Közvetlen oka az volt, hogy a tervek készítői nem végeztek alapos és körültekintő talajvizsgálatot, mely a műtárgy biztonságát szavatolta volna. Az altalaj szerkezeti hibáiból következett be a zsilip megrepedése, majd azt követő beomlása. Endre Andor szakaszmérnök 1887. május 31-én még a következőket jelentette Pokomándy István igazgatónak: „a vízszint csak Körtvélyes és Porgánynál érte el a védelmi vonalat rövid szakaszokban, itt is fölösleges tetemes védelmi erő kiállítása. Egyéb helyen a földszín, illetve a védelmi vonal 40-60 cm-el magasabban áll a víznél.” Szojka Gusztáv társulati főmérnök a társulat központi választmányához benyújtott jelentésében leírta, hogy 1861-ben és 1862-ben ő építette a porgányi és kis-tiszai zsilipeket. Ezek a kisméretű zsilipek jól kiállták a próbát az 1879. évi és 1881. évi nagy árvizek idején. 1884-ben azonban a Töltésépítő Hivatal lebontatta és alapjait dinammittal szétrobbantatta. Ezután új, a réginél nagyobb zsilipeket építtetett, vastagabb betonnal és falakkal. 1886-ban egy szakértői bizottság megállapította, hogy a zsilipek még építkezés közben megrepedtek, mely hiba szerkezeti okokra vezethető vissza. Szojka nem javasolta a zsilipek átvételét. A két zsilip folytonos jegyzékváltás tárgyát képezte a társulat és a minisztérium között. A társulat sürgette a kormánynál a kérdés mielőbbi megoldását. Ennek ellenére nem történt semmi a veszélyhelyzet elhárítására. Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat területén épült a Kistiszai-zsilip 1886-ban és az első árvíznél tönkrement a következő év június 01-én 11 órakor. Szojka 1887. június 1-én bekövetkezett katasztrófát a következőképpen írja le: „…A zsilipek száraz felőli oldalán, a felső szárnyfal sarkának közelében (az őr szavaival élve) embermagasságú két homokszínű ágy nagyságú vízsugár szárnyfaldarabokkal vegyítve ugrott függélyesen fel, a Tisza oldalán pedig a felső zsililpkamra előtt mintegy két méter távolban ettől, egy tízakós hordó nagyságú örvényt látott, melyen a víz a beton alá rohant, hogy a mentett oldalon, mint leírva volt felszökkenjen.” A gátszakadás 70 méteres szélessége hamar kialakult, az 1887. június 25-én kelt jelentésében leírták a zsilipszakadás utáni erőfeszítéseket a víz útjának eltorlaszolására: A hódmezővásárhelyi főmérnök, a szegedi Folyammérnöki Hivatal és a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat mérnökei, műszaki személyzete a helyszínre érkezve arra a megállapításra jutottak a gátszakadás után, hogy a kőburkolattal ellátott csatornába, amelyben a beomlott zsilip volt, annyi hajót süllyesszenek el egymás fölé és mellé, amely az egész szelvényt betölti. (

Kruzslicz 1988) A terv megvalósítását még aznap (június 1-én) este elkezdték, az éj folyamán 315 fő látott munkához, az összehordott földet zsákokba töltötték, a ludvári 89. sz. átmetszésben működött 2