A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

8. szekció: A balneotechnika időszerű kérdései - Dr. Dobos Irma (nyugdíjas): A balfi ásványvíz megismerése és hasznosítása

2 A Pannon-medence egyik legrégebben ismert és hasznosított balfi ásványvíz

forráscsoportjáról régészeti és írásos emlékek tanúskodnak. A fürdő területén az ásatások

során 1900-ban egy cementszerű réteggel körbe bevont tölgyfa-maradványt találtak,

amelynek kivájt törzse az ősi forrás foglalata lehetett. Körülötte ebből a korból származó

téglát, edényt, és pénzt is találtak.. Tudjuk, hogy az ásványvizet már Marcus Aurelius idejében rendszeresen használták, és a forrásokat 180 körül fatörzsekből kialakított

foglalásokkal állandósították. A község Farkasd néven az 1199. évi okleveleinkben is

szerepel A Pray-kódex 1226-ban feltünteti Szent Farkas püspök névünnepét, akinek

tiszteletére Sopronban és Balfon templomot építettek és az utóbbi települést Farkasdnak,

később Wolfsnak, majd Balfnak nevezték el. 2. ábra. Kitaibel a balfi ásványvízről (1829) Az 1559-ből származó leírás arról számol be, hogy szakembereket hozatott a város Bécsből a

források felújítására. A kialakított fürdő Sopron város tulajdona volt és 1567-ben egy fabódét

képeztek ki fürdőháznak. Gamauf Teofil (1772-1841) soproni történész szerint I. Ferdinánd

akkoriban engedélyezte, hogy a fürdőzőktől díjat szedjenek be a fürdővíz használatáért.

Ennek következtében azután megsokszorozódott a fürdő bevétele a május 1-től november 1ig tartott fürdőszezon alatt. A fürdő személyzete egy fürdőmesterből és egy csapkezelőből

állt, és az 1656-tól rendszeresített „gyógykovács” a fürdő egészségügyi felügyeletét látta el.

Az 1631-ben megjelent Scholtz Jeremiás Sopron város tisztiorvosának kiadványából kiderül,

hogy a 16. és a 17. században a Sopron melletti Balf már ismert fürdőhely. Ezután több orvos,

botanikus, gyógyszerész foglalkozik a források és a fürdő ismertetésével. Közülük Kitaibel Pált (1757-1808) kell kiemelni, akinek véleményét igen röviden közli Schuszter János a

Sopron megyei ásványvizek között (1829) (2. ábra). Az 1800-as években az egyik forrást, az

ivóforrást kerek kőfoglalattal képezték ki és fölébe pavilont építettek. Az ásványvíz tiszta,

színtelen, élénk könkéneg szagú, kissé savanyú, 11 °R a hőmérséklete, amikor a levegő 15

°R, fajsúlya 1,002. A fürdő forrása hosszúkás téglalap alakú „kőmederben” van foglalva, s

ebből a felszín alatt csatornán vezetik az ásványvizet a fürdőházba. Würtzler Vilmos szerint 13 °R a víz hőmérséklete, amikor a levegőé 22 °R. fajsúlya 1,001 (Fényes 1851, Lengyel D.

1853). Két forrásr említ még Wachtel Dávid (1807-1872) és Boleman István is, míg Kunszt János 1928-ban már 5 forrást ismertet és közli Hankó Vilmos vegyelemzését. A többi fürdőhöz hasonlóan a balfi is a 19. században kezdett nagymértékben fejlődni. A

gyógyvízen kívül a fürdőforrás iszapját és a környék lápképződményeit is felhasználták

gyógyításra. Ismert volt a helyi ivókúrázás is. E század közepén az emeletes fürdőház

földszintjén a 14 fürdőkamra 23 horgany- és 14 fából készült fürdőkáddal volt ellátva, az

emeleten pedig 11 lakószobát alakítottak ki a vendégek részére.(Török 1859). Wachtel Dávid a gyógyforrásokat és a fürdőket Sopron megye több gyógyvizével együtt először a

„Zeitschrift für Natur- und Heilkunde” c. folyóirat 1858. 24-26. számában ismerteti és igen

kimerítően Balfról is megemlékezik, majd a monográfiájában részletesen ismerteti (1859). Ugyancsak az Orvosi Napló is hivatkozik Balfra, bár igen röviden és csak annyit közöl, hogy