A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

4. szekció: Erdőgazdálkodás az ártereken - Ficzere András (KÖTIKÖVIZIG): Hullámtéri erdőtársulások cserjeszintjének naturális mértékegységekben történő jellemzése

4 és a folyók meder partján alakulhatnak ki. A meder oldalakon rövid életűek a jeges és a nyári árvizek elpusztítják őket, de a pangóvizes területeken hosszú életűek lehetnek (15-30 év). Az idegenhonosok közül a tölgyes termőhelyen a Fekete diós (FD), Ezüst juharos (EJ) állományok fordulhatnak elő. A puhafás erdők helyén nemes nyárasok (NNY) különböző

fajtái, klónjai tenyészhetnek. S minden térszínen megjelenhetnek az Amerikai kőris (továbbiakban AK) Zöldjuharos (ZJ) keményfás erdőállományok, amelyek nagyon

alkalmazkodó képesek. Az erdő függőleges tagozódása A jelenlegi hullámtéri viszonyaink között általánosságban kijelenhetjük, hogy mind a

keményfás mind a puhafás erdőtársulások két koronaszintre, cserjeszintre és gyepszintre

tagolhatóak. A felső koronaszintet a főfafajok alkotják, az alsó koronaszintet pedig túlnyomórészt az időközben betelepülő invazív fafajok. A cserjeszintet sajnálatos módon

szintén invazív fajok alkotják (ámorfa, koronabontásra váró AK, ZJ kis méretű „ugrásra kész”

egyedei). Az invazív fa és cserjefajok miatt a gyepszintre igen kevés fény jut le, ami miatt szegényes az összetétele és a mennyisége. Bárminemű okból kifolyólag, ha a szokásosnál

több fény jut a talajra, akkor ebben az esetben is legelőször invazív lágyszárúak jelennek meg. A felső lombkoronaszint alatti szintek egyedszáma, sűrűsége, növekedése a felső szint

koronazáródásától függ, azaz mennyi fény jut át rajta, melyet az alsóbb szintek

hasznosíthatnak. A hullámtér területek esetében a a fény a legfontosabb befolyásoló tényező, mert a nedvesség és a tápanyag megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre. A hullámtéri

erdőtársulások fényátbocsátási tulajdonsága növekvő sorrendben (középkorú állományok

esetében) NNY, HNY, KST, AK-ZJ. Az erdőállomány fejlődésről általánosságban Az erdőállomány fejlődését erdészeti gyakorlatban magassági, átmérő növekedéssel,

folyónövedék változással jellemezzük. Fák évenkénti magassági növekménye átlagosan 14 - 20 évig a legmagasabb, ez követően kisebb-kisebb a növekedés volumene. Az átmérő

növekmény később tetőzik (kulminál), ez nem látványos ugyanis ebben az időszakban még

nagy tőszámon jelentkezik az átmérő gyarapodás. Hasonló a folyónövedék alakulása, ami a hektáronkénti éves fatérfogat gyarapodást jelenti. Ezek a jellemzők a faállomány főfafajaira

ismertek és kutatottak, azonban a cserjeszintre nem állnak rendelkezésre adatok. Az állomány

alatti cserjék fejlődésében a korona fejlődéssel összefüggésben lévő záródás bír nagy

fontossággal. Ez a jellemző a napfény bejutásának meghatározója. A zárodás szoros

kapcsolatban van az állomány fejlődésével, erdészeti beavatkozásokkal, biotikus és abiotikus

károsításokkal. Az erdészeti gyakorlatban próbáljuk utánozni a természetet, az erdőmegújításánál olyan

csemete számmal indítjuk el az ültetést, amennyivel a sorok és sorközök záródása minél

hamarabb megtörténik. Fontossága a konkurens növények betelepülésénk akadályozásában, a

kívánatos erdőszerkezet mielőbbi kialakulásában, ápolási költségek csökkentésében rejlik. Első években sor és sorközi ápolási munkálatokat végez az erdész, amivel visszaszorítja a

konkurenciát. Későbbiekben már csak sorköz ápolást végez, ekkor már megjelenhetnek a sorokban a cserjék is. Az állományokat 4 (nyáraknál) - 8 (tölgyek, kőrisek) éves korukban már nem lehet/szükséges ápolni, ekkor a sorközökben is megjelenhetnek a cserjék, tőszámuk

a zárodás függvényében változik. Ezek a megállapítások a hullámtéri viszonyokra értendőek

továbbra is. A cserjeszint ugrásszerű megjelenésének időszaka az első fakitermelés, amikor is

a tisztítás ill. törzskiválasztó gyérítés tevékenységeivel megbontjuk az állományt, pozitív

válogatást végezve. Ekkor un. mellékállomány egyedeit távolítjuk el, ami eddig a főállomány