A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
3. szekció: Árvíz- és belvízkockázatok térképezése - Szakó Gábor (FETIKÖVIZIG): A Beregi árvízvédelmi rendszer fejlesztése
16 kidolgozására. A pályázat sikeres volt és a közös koncepcióalkotó és tervező munka 24 hónapon keresztül folyt. Az Interreg projekt keretében a projektpartnerek közösen több olyan változatot és elképzelést is vizsgáltak, amit jelen KEOP fejlesztési projekt végső változatelemzésébe nem illesztettünk be. A vizsgált változatok egy része azért nem került be a fejlesztési projektbe, mert valamilyen ok miatt megvalósíthatatlan. Voltak olyan változatok, melyek természetvédelmi megfontolásból maradtak ki a megvalósításra javasolt változatok közül, másokkal szemben az érintett szakhatóságok fogalmaztak meg kifogásokat. Külön változatelemzés készült a vízbeeresztő nagyműtárgy helyének és típusának meghatározására. Az elemző és konzultációs munka a KEOP pályázatok kidolgozása során is folytatódott. 8.1 A végső változatelemzés változatai Az előzetes vizsgálatokra építve és a jelenlegi szakpolitikai irányokhoz igazodva, az árvízvédelmi rendszer továbbfejlesztését a Tisza-völgyi rendszerbe illeszkedő árapasztó tározó létesítésével, a vízkészlet-gazdálkodási rendszer fejlesztését a vízkár-elhárítási fejlesztésekhez igazodva a felszíni vizek lehetséges mértékű visszatartásával és Tiszai vízkivezetési lehetőség megteremtésével lehet biztosítani. A megvalósíthatósági tanulmány összesen három változat elemzését végezte el. A projekt nélküli eset bemutatásán és elemzésén kívül három részletesen vizsgált változat: - A” változat: Beregi árapasztó tározó és hozzá illeszkedő Lónyai fiók árapasztó tározó építése összesen mintegy 60 millió m 3 térfogattal, a vízkészlet-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése vízvisszatartással, tiszai vízkivezetési lehetőségek megteremtésével. - „B” változat: Beregi árapasztó tározó és hozzá illeszkedő Lónyai fiók árapasztó tározó építése összesen mintegy 60 millió m 3 térfogattal, a vízkészlet-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése vízvisszatartással, tiszai vízkivezetési lehetőség megteremtésével, állandó jellegű puffertározó létesítésével. - C” változat Beregi árapasztó tározó és hozzá illeszkedő Lónyai fiók árapasztó tározó építése összesen mintegy 60 millió m 3 térfogattal a vízkészlet-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése vízvisszatartással, tiszai vízkivezetési lehetőségek megteremtésével. 8.2 A változatok értékelése, a kiválasztott változat meghatározása A változatelemzés a koncepcióelemzést követően többtényezős változatelemzéssel készült, három változat kiválasztása után. A koncepció megalkotása során számos helyszínt vizsgáltak meg a Beregben, melyek alkalmasak lehetnek árapasztásra. Minden kiválasztott helyszínen különböző térfogat mellett vizsgáltuk a tározás lehetőségét, amikhez gyakran különböző tározóhatárok, illetve töltésnyomvonalak tartoztak. A főműtárgy helyére vonatkozóan is több elképzelés született: minden fenti elképzelés esetére vizsgáltuk a Tivadari híd feletti bevezetést, egy Tivadari híd alatti bevezetés Jánd és Gulács között, valamint a több kisebb kapacitású bevezetés esetét. A koncepcióalkotás eredményei alapján a Jánd–Gulács térségi terület került kijelölésre a további tervezési munkálatokra. Árapasztás szempontjából két változat került megvalósíthatósági tanulmány szintjén kidolgozásra: 58 millió m 3 térfogatú tározótöltéses változat (a későbbiekben „A” és „B” változat), és a körtöltéses változat szintén 58 millió m 3 tározótérfogattal (a későbbiekben „C” változat). Az hogy mekkora térfogatú tározó kiépítése a célszerű, és azt mekkora kapacitású műtárggyal lehet hatékonyan tölteni, az a gazdasági megfontolásokon túl azon múlik, hogy a tározóval