A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
16. szekció: Környezeti kármentesítés - ifj. Nagy Ferenc (ATIKÖVIZIG): Kármentesítési tapasztalatok az ATIKÖVIZIG-nél
2 2005-ben az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság feladatkörébe került a kármentesítés. 2008-ban a Vízügyi Igazgatóság pályázatot készített a KEOP – 2.4.0 (Környezet és Energia Operatív Program) Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése című pályázati programban. A pályázat nem nyert támogatást. Állami költségvetésből az Országos Környezeti Kármentesítési Program 2008 és 2009-es keretéből az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (mint Kármentesítésre kötelezett) forrást nyert a terület mentesítésére a szennyezőanyagok eltávolítására. A terület kármentesítése két ütemben történt: I. ütem –Talajcsere II. ütem –Talajvíztisztítás A vizsgált terület Csongrád megyében, Algyő település külterületén található, a Tisza keleti oldalán, a 47. főközlekedési út mellett, a nagyfai leágazás közelében, a közúti hídtól mintegy 800 méterre. A vizsgált terület a 219/2004. (VII.21.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében megadottak, a 7/2005. (III.1.) KvVM rendelt által módosított 27/2004 (XII.25.)KvVM rendelet melléklete, és a VITUKI Rt. szennyeződés érzékenységi térképe alapján is a felszín alatti víz állapota szempontjából a „B” érzékeny területek kategóriába sorolható. Talaj szennyezettsége A területen végzett mintavételi fúrások többségében nem tártak fel a ,,B" szennyezettségi határértékeket meghaladó mértékű talajszennyezést toxikus nehézfém komponensek vonatkozásában. A telephely déli kerítésén kívül, az egykori anyagnyerő gödrök területén lévő a felszín közeli, 1 méterből származó talajmintákban mutattak ki határérték feletti koncentrációkat több nehézfém komponens (cink, kadmium, nikkel, réz) vonatkozásában. Talajvíz szennyezettsége