A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Nagy Sándor (KÖRKÖVIZIG): Az 1980 évi Hosszúfoki töltésszakadás és annak máig tartó következményei a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál
20 közöljék. Egészségügyi vonatkozásban a KÖJÁL a Népújságban tájékoztassa az érdekelt lakosságot az elemi egészségügyi követelményekről, és készüljön fel a tartós vízelöntésből adódó, továbbá a visszatelepítéssel együtt járó egészségügyi feladatok megoldására.( 22 ) A védekezés harmadik szakaszában védelmi helyzet normalizálódott, és az Árvízvédelmi Területi Bizottság soron következő ötödik rendkívüli ülését 2008 augusztus 11-én már délelőtt 10:00-kor meg tudta tartani. A KÖVIZIG védelem vezetője a kedvező hidrometeorológiai helyzetről, a folyók lassú apadásáról, és a tényleges védekezési munkák csökkenéséről számolt be. Augusztus 12-től az Igazgatóság területén dolgozó 6 db Árvízvédelmi Osztagból 3 db elengedését javasolta, mivel azok munkái befejeződtek. Úgyszintén elengedésre került 500 fő katona és 18 kétéltű szállítóeszköz, visszamaradt 400 katona és 5 db kététű szállítóeszköz. Ugyancsak elengedésre kerül a székesfehérvári VIZIG 200 fő fizikai dolgozója.( 22 ) A Hosszúfoki főcsatorna lokalizációs töltésének a stabilizált helyzetére figyelemmel a védelemvezető a csatornától É-ra eső külterületek és Bélmegyer visszatelepítését javasolta, amelyet a Védelmi Bizottság támogatott. Az ülésen részt vevő Szabó Miklós elvtárs, az MSZMP Békés Megyei Bizottságának titkára felajánlotta, hogy a megyei KISZ Bizottság szombat és vasárnapi időszakokra kiszeseket tud biztosítani a beépített árvízvédelmi anyagok visszanyeréséhez.( 22 ) A vízügyi Igazgatóság közben erőltetett ütemben tovább folytatta a Kettős-Körös menti provizórikus szivattyúállások telepítését és üzembe helyezését az 5.4 fejezetben leírtak szerint. A védekezési munkák a VIZIG területén október 6-án fejeződtek be. Az akkori Árvízvédelmi Területi Bizottság feladata az árvízvédekezés regionális (megyei szintű) irányítása, a védekezésben résztvevő egyéb szervezetek munkájának a koordinálása, összehangolása. A Bizottság állandó tagjai voltak: Gyulavári Pál megyei tanácselnök, a Területi Bizottság elnöke Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára Dr. Haraszti János rendőr ezredes, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, Dr. Maurer József a Békés Megyei KÖJÁL igazgatója Vándor Pál a 8. sz. VOLÁN Vállalat igazgatója Takács Lajos KÖVIZIG igazgató, védelemvezető