A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Dr. Nagy László (BME): “..a töltések háborgatóit szabad agyon csapni"
9 kétségbeesésében elhagyta helyét és a budapesti fővonal töltését akarta erőszakkal átvágni, hogy a víznek szabad utat engedjen Adony felé. Két csendőr bátor magatartásának és lélekjelenlétének köszönhető, hogy nagyobb baj nem következett be és hogy meg lehetett menteni a községeket. A csendőrök lövésre kész fegyverrel lépésről-lépésre szorították vissza a tömeget és kényszerítették a védekezés folytatására (Durst 1943). Valószínűleg a XIX. század második felében tucatjával voltak gátszakítási kísérletek, csak a társulatok mérnökei, főmérnökei, hatósági személyek (miniszteri biztosok, alispánok, jegyzők stb. megakadályozták ezeket. Több leírás is van arról, amikor nem sikerült a gátat átvágni. Érdekes hírről számolt be a hódmezővásárhelyi újság az 1876. évi árvíznél. A hódmezővásárhelyi elöljáróság március 28-i levélében segítséget kért a városi lövész egylettől a gát megvédésére, leírva az előzményeket, a kérés okát (Nagy 2007): „Felhívás a tekintetes lövész-egylet igazgatóságának Helyben. A tiszai vonalról érkezett tudósítások szerint már másodízben próbáltak meg merényletet elkövetni a töltés átvágására. Ez utóbbi esetben az üldöző őrkatonaság lövéseire viszont lövések tétettek. A nagy küzdelemmel, tömérdek költséggel és erővel fenntartott töltésnek épségben fenntartása élet-halál kérdés ránk nézve. Bizalommal felkérjük a tisztelt igazgatóságot, hogy saját fegyveres őreink erősítéséül a lövész-egylet tagjai közül, lőfegyverrel és lőszerekkel ellátott, minél nagyobb számú lövészeket méltóztatnék előállítani, akik egymást naponkint felváltva, a töltésvonal hosszában alkalmas pontokon helyezkednének el és őrködnének. Kelt Hódmezővásárhely város tanácsának, mint központi vízvészbizottságnak 1876. március 28-án tartott üléséből. Pokomándy István, elnök.” A szegediek tiltakoztak, hogy ők akarnák romba dönteni Hódmezővásárhelyt a töltés erőszakos átszakításával. A szegedi tiltakozásra a Hódmezővásárhelyiek válasz levele a következő volt: A "Szegedi Híradó" kikel azon vád ellen, hogy a szegediek a vásárhelyi töltéseket át akarták volna törni. A "Híradó" szerint, nemhogy kísérletet nem tettek erre, de még szándékuk sem volt a szegedieknek ezt tenni. Miután a szegediek azok, akiket a veszély legjobban érdekel, azt hisszük, szegedieknek kellett lenni azoknak, kik már másodízben tettek kísérletet a töltés elszakítására. De kérdem: miért bocsátott volna akkor a vészbizottság felhívást a lövész-egylethez március 28-án? Hogy az árvíz mennyi kárt tenne a vásárhelyi határban, elég legyen fölemlíteni azt, hogy csupán a rétben mintegy 80 000 hold (46000 ha) legjobb minőségű földet borítana el. Reméljük, hogy pár nap alatt jobbra vagy balra eldől sorsunk, amely már 18-20 nap óta oly kínos izgalomban tart.” Könnyű volt Szegednek a hivatalos tiltakozást megfogalmaznia, ugyanis Szegedhez elég messze van a Hódmezővásárhelyi határ, sokat kellett volna evezni, másrészt mert ilyen akció ritkán hivatalos támogatással készül. Sokkal valószínűbb, hogy egy Hódmezővásárhelyhez közelebb eső Tisza jobb parti település öntevékeny emberei próbálkoztak. A vizek levonulásába történő beavatkozásnak számít egy érdekes eset is, amit Tsank László Heves-Szolnok megyék alispánja jelentett 1876 március 25.-én a Belügyminiszternek: „Március 24-én a Dévaványára kirendelt megyei mérnök jelentette, hogy a Berettyó híd több túrkevei lakos által eltöltetett, s ezek a megnyitásnak erővel ellenszegültek, mire táviratilag megkerestem a Jászkun kerületeket a szükséges intézkedések megtételére és ugyanerről a Közmunka és Közlekedési Miniszter úrhoz is jelentést tettem.”
