A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Megulesz Gabriella (Dunaújvárosi Vízi Társulat): A magyar vizitársulati rendszer kialakulása - út az első önálló vizitársulati törvényig
7 folyók szabályozására, vizek és mocsárok lecsapolására szánt földterületeket kártalanítás (20) mellett kisajátították. Amennyiben valaki panaszt emelt a munkákkal kapcsolatban, a közgyűlés egyezséget ajánlott. A törvényhatóságra kerülő ügyekben külső szakértő bevonásával műszaki szemlét rendeltek el, melynek költségeit a vesztes fél viselte. A kivetés összegének megállapításánál a várható hasznot vették figyelembe. A terhelés a birtokra vonatkozott, köztehernek minősült, tehát az országos törvényhatósági és községi adóhátralék kivételével megelőzött minden követelést. A költségjárulékokat a társulati tagok a társulat pénztárába fizették be. A félévenkénti hátralékokat – melyeket a választmány tartott nyilván – közigazgatási úton adóhivatalok szedték be. A hátralék után 6% késedelmi kamat járt, melynek öt része a társulatot, egy része az adóhivatalokat illette. Az adóhivatalok a beszedett hátralékokat negyedévenként befizették a társulati pénztárakba. Az ármentesítő vagy vízszabályozó társulatok munkálataik végrehajtása céljából maximum 35 évre kölcsönt is felvehettek. A kölcsön felvétele esetében kimutatták, hogy abból az egyes birtokrészekre mennyi teher jutott. Ha egy társulat pénzügye zavarba jutott, vagy működése megakadt, kormánybiztost neveztek ki a felügyeletére, időszakosan korlátozva a társulat autonómiáját. A vizitársulati törvényt követte a gátrendőrségről szóló törvénycikk, amely oltalom alá vette az árvíz elleni védelemre épült védgátakat (töltéseket), gátrészeket vagy egész gátrendszereket, a gátakhoz tartozó vízlecsapoló árkokat, zsilipeket, faültetvényeket, és padkákat. A „gátépitmények fentartása és megvédése illeti először az ármentesitő vagy vizszabályozó társulatot, másodszor a törvényhatóságot és végre az államot” (21). A társulatok feladatkörébe tartozott a gátőrség fenntartása, az árvízi védekezés feltételeinek biztosítása, az igényelt anyag- és munkaerő-szükséglet jelzése. A társulatok árvédelmi tartaléktőkével és gátvédelmi szabályzattal rendelkeztek. Összefoglalás A Kárpát-medence vízgazdálkodás-történetének első lépéseitől évezredekig tartott az út a társulati érdekeltségi rendszer kialakulásáig (1807), majd újabb 64 év telt el a vízszabályozó társulatok első önálló törvényének beiktatásáig. Az 1885. évi XXIII. Vízjogi törvény újra korlátozta a társulatok önkormányzatiságát, egységes igazgatási rendszerbe próbálva vonni az ország vízgazdálkodását. A társulatok felé támasztott követelmények folyamatosan átalakultak, párhuzamosan a társadalmat alakító tényezőkkel. A társulati mozgalomnak is megvoltak a „fénykorai”, melyek többnyire a mezőgazdasági konjunktúra időszakait követték. A társulati beruházások a helyi érdekeltek kezdeményezésére jöttek létre, nem feledve az állam ösztönző hatását. 2010. évtől újra önálló törvény szabályozza a vizitársulatok működését. Még a gazdasági-környezetvédelmi érdekek összehangolása és egy tőkeerős mezőgazdaság hiányzik az újabb fellendüléshez.
