A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Megulesz Gabriella (Dunaújvárosi Vízi Társulat): A magyar vizitársulati rendszer kialakulása - út az első önálló vizitársulati törvényig

1 A MAGYAR VIZITÁRSULATI RENDSZER KIALAKULÁSA ÚT AZ

ELSŐ ÖNÁLLÓ VIZITÁRSULATI TÖRVÉNYIG Megulesz Gabriella (Dunaújvárosi Vízi Társulat) „Házad udvarából ne ereszd ki az eső vagy hó levét, míg nem

használtad; úgy határodból, vármegyédből, országodból használatlanul a vizet ki ne bocsássad, mert az ingyen az Isten becses ajándéka”

Beszédes József Bevezetés Bicentenáriumra készülünk. A két éve működő Bicentenáriumi Bizottság előkészítette a

2010-es ünnepi év programját, tördelés alatt van a vizitársulatok 200 évéről szóló kiadvány, a VTOSZ honlapján nem sokára olvasható a társulatok almanachja, elkészültek az emlékérmek. Az országos programokkal párhuzamosan készülünk mi „társulatosok” is: helyi programokkal, bemutatkozó kiadványokkal, média-megjelenéssel. A mindennapos feladataink mellé újabb

munkát kaptunk; de ez a munka más, mint a többi. Nem csak a környezetünk tudatformálásában

van szerepe, hanem minket is formál. Megállít és elgondolkodtat – 4-5 ember-öltő régiségben. A források kutatása során rábukkantam néhány érdekességre, amelyeket szeretnék megosztani az olvasóval. Ezeket bekeretezett szövegrészként jelölöm a tanulmányomban. 1. Kezdetek A Kárpát-medencében - ahogyan a világ más tájain - számos olyan népről, népcsoportról tudunk, amely víz mellett telepedett le. A római hódítással, a Duna által határolt Pannónia a mediterrán kultúrterület része lett. A Dunát a rómaiak "a birodalom üdve"-ként emlegették (1). Pannónia provinciává szervezésével párhuzamosan felgyorsult a városiasodás folyamata, a városokhoz pedig hozzátartoztak a vízvezetékek és közfürdők, a jól megválasztott vízbázisokkal. A lakosságtelepítések révén a Földközi-tenger vidékét jellemző mezőgazdaság is teret nyert a pannon vidéken. A III-IV. században már lecsapolási munkákat végeztek, melyek közül a legjelentősebb

a Sió-csatorna elődjének megépítése volt a Pelso-tó (mai nevén Balaton) vízszintjének szabályozása céljából. A római fennhatóság megszűnése után az épített rendszerek a fenntartás hiánya

miatt tönkrementek. A X-XI. században az ingoványos síkságok, melyet átszőttek a kacskaringós folyók, holtágak, nádasok megfeleltek a magyarok túlnyomórészt legeltető életmódjának. A mocsár megvédte és élelemmel látta el a letelepedőket. A honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élő földművelő

szláv népek már ismerték és használták a víz erejével hajtott malmokat. A vizes területek lecsapolása dokumentálhatóan a szerzetesrendek betelepedésével kezdődött,

akik "mocsaras vidékeket szárítottak ki. A vizeket csatornákkal levezették és folyócskákban gyűjtötték, malmok hajtására és rétek öntözésére használták. Így a vidéket egészségesebbé és termé-

kenyebbé tették" (Érdújhelyi, 1906). Az oklevelek már a XI-XII. századból is említenek vízimalmokat. A pontszerű duzzasztások hatására elöntött területek a birtokviszonyok megszilárdulása után komoly érdekellentétek forrásai lettek.