A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Mándity Milán (ADUKÖVIZIG): Az Érsekcsanádi és a Karapancsai szivattyútelepek bemutatása
7 meghosszabbították, és vasbeton műtárggyal kapcsolták a kinyomócsatornához, így a víz nem érintkezett az épület falával. A helyreállítási és megerősítési munkákat követően a szivattyútelepen 1956 márciusáig, a dunai jeges ár bekövetkezéséig csak kisebb karbantartási munkákat végeztek. Abban az évben Baja és az országhatár közötti a Duna bal partján húzódó árvízvédelmi mű 14 helyen átszakadt, és a jeges víz elöntötte a Margitta-szigetet. Emiatt a sziget egész területét kiürítették, részben vonat, részben pedig vízi járművek segítségével. A jeges ár több száz lakó- és gazdasági épületet romba döntött, a szivattyútelepet 3-4 méteres víz borította el. Az ár levonulását követően a teljes helyreállítás több hónapot vett igénybe, a szivattyúkat szétszedték, kitisztították, és 1956 májusára üzemképes állapotba hozták. A telepet 1958-ban villamosították, azóta a szivattyúk hajtását két darab egyenként 90 kw teljesítményű villanymotor biztosítja. A Bánki- Csonka féle gázmotorokat megtartották, amelyek a legutóbbi 1983-as üzempróba alkalmával kiválóan működtek. A teljesítmény fokozása érdekében 1984-ben, a Kadia-Ó-Duna partján épített medencékbe két darab 1 m³/s teljesítményű búvárszivattyú került beépítésre. Az új szivattyúállásoknak köszönhetően a telep másodpercenként 5700 liter víz átemelésére képes. Az ADUKÖVIZIG által elkészített tervek alapján 2005-ben a szivattyútelepet teljesen felújították, emellett törekedtek arra, hogy az épületek korhűek maradjanak. 4. Összefoglalás Dolgozatom célja volt az Érsekcsanádi és Karapancsai szivattyútelepek fontosabb eseményeinek a bemutatása, és a telepekhez szervesen kapcsolódó vízrendszerek ismertetése. Az említett területeken a XIX. század végétől szükségessé vált a Duna szabályozásából eredő lefolyástalan területek belvízmentesítése. A társulatok az újonnan kialakult igényekre gyorsan reagálva a Duna mentén szivattyútelepeket építettek, azonban a telepek helyét sokszor nem megfelelően választották ki. A rossz talajon épített művek rövid időn belül rongálódtak, majd évtizedeken keresztül a helyreállítási és megerősítési munkák sorozatát igényelték. Kitartó munkával és az építési technológia fejlődésével, az újból és újból jelentkező káros jelenségek kiaknázásra kerültek, és a gyakran árvíz sújtotta, „háborús időszakot” is átvészelő telepeket az 1960-as években villamosították. Napjainkra a szivattyútelepek a korunknak megfelelő műszaki berendezéseivel, és az épületek eredeti arculatának megtartásával a térség kiemelkedő vízügyi létesítményei.
