A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Mándity Milán (ADUKÖVIZIG): Az Érsekcsanádi és a Karapancsai szivattyútelepek bemutatása
4 köszönhető, hogy a szivattyútelepről az ekkorra már elkészült betonrekeszekben tárolt jó minőségű komlói szenet a Duna vize nem sodorta magával. A szivattyútelep kazánjain 1963 novemberében repedéseket találtak, de a javításukra, cseréjükre már nem került sor. A GANZ-MÁVAG vállalat 1966 októberében a telepet villamosította, melynek során csak a szivattyúk maradtak meg, eltávolításra kerültek a gőzgépek, a kazán, és 1971-ben a kéményt is elbontották. A villamosítás alkalmával legyártásra került három darab szivattyú-lapátkerék, melyekből egy beépítésre került az I. számú szivattyúba, a maradék kettőt pedig tartalékként megtartották. A szivattyútelep épületeinek és a gépi berendezésinek a felújítása 1996-98 között történt. A felújítás során a telep épületeinek külső homlokzatait rekonstruálták, korszerűsítették a villamoshálózatot, a víz- és fűtésrendszert, elkészült a szilárd burkolatú belső úthálózat, és parkosítást hajtottak végre. A hínárfogórácsnál kiépítésre került egy villanymotorral meghajtott, stabil uszadék kiszedő berendezés, amely lényegesen megkönnyítette a személyzet munkáját. Napjainkban az ADUKÖVÍZIG kezelésében lévő szivattyútelep mind funkciójával, mind pedig légkörével, múltjával a térség meghatározó vízügyi komplexuma. Dr. Faludi Gábor és Sági Jenő 1998-ban a Víztükör című folyóiratban a következőket írja: „ A szivattyúzások hangulatos epizódja a halfogás volt. A nyomó oldalon a csonkok fölé kikötött csónakokba volt olyan nap – ha a vízállás megfelelő szintje és az ívás egybeesett-, hogy a felfelé örvénylő víz hatására akár több kiló hal is beleugrott. Azokat a hínárszedők könnyen begyűjtötték, és így lett a főtt vagy sült hal a munkások kedvelt ingyen eledele. A gépésznek saját fogyasztásra halászati joga volt a tóra. Ennek ellentételezéseként az ő feladata volt legtöbbször a rangos vendégek számára a halfőzés” (3). A gépész halászati joga napjainkra már megszűnt, de a szivattyútelep gépi berendezései, a több százéves tölgyek, a Sárközi I. főcsatorna alsó szakaszának kiszélesedő medre és a bajai halászlé híre mindmáig vonzza az érdeklődőket és a látogatókat. 3. A Karapancsai szivattyútelep Baja várostól délre, a Ferenc-tápcsatorna jobb partján található a Karapancsai szivattyútelep, ami a Margitta-sziget kulcsfontosságú belvízmentesítő műtárgya. A sziget teljes területe 277 km², nyugati határát a Duna árvízvédelmi töltésének az országhatártól Bajáig húzódó szakasza alkotja, délről egy 8 km-es országhatár szakasz, keletről pedig az Észak-Bácskai hátság talpvonalánál húzódó Ferenc-tápcsatorna töltése határolja. A belvízrendszer teljes területe mélyártér, a szivattyútelep a Margitta-sziget területének 72%-ról gyűjti össze a felesleges vizet. A szivattyútelep kapacitása 5,7 m³/s, ami a gépházban található két darab centrifugálszivattyú, és gépház mellett telepített két darab búvárszivattyú teljesítményéből tevődik össze. A szivattyúzott öblözet főgyűjtője a Karapancsai-főcsatorna, ami a Kadia-ÓDunába torkollik (a Kadia-Ó-Duna a Ferenc-tápcsatorna építése során egy mederátvágással keletkezett, déli szelvényei lényegében a Karapancsai-főcsatorna részét képezik). A Karapancsai szivattyútelep az ADUKÖVIZÍG működési területének a legtöbbet üzemelő létesítménye. A Margitta-sziget vízrendszerének a kiépítése a Sárköz vízrendszerhez hasonlóan, a mezőgazdasági hasznosításra irányuló Duna szabályozásának tudható be. A XIX. században a sziget nyugati peremén, az ármentesítő társulatok árvízvédelmi töltésekkel igyekeztek teret hódítani a Duna árterületeiről. A folyamszabályozás során a társulatok korábban még nem ismert problémával szembesültek, mivel a mentesített területekről a víz nem tudott a befogadóba jutni. A belvízi helyzetet fokozta, az hogy az 1899-ben megalakult Margittaszigeti Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat megépítette a Baja-Bezdán