A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Mándity Milán (ADUKÖVIZIG): Az Érsekcsanádi és a Karapancsai szivattyútelepek bemutatása
2 partján megépített árvízvédelmi töltés mentén lefolyástalan területek alakultak ki, és az 1800as évek végére egyértelművé vált, hogy a mély fekvésű térségek felesleges belvizeinek elvezetése csak átemeléssel, szivattyúzással lehetséges. 2. Az Érsekcsanádi szivattyútelep A Duna magyarországi középső-alsó bal parti szakaszának, a Duna-Tisza közi dombsorozatig terjedő, Solttól Bajáig húzódó területe a Sárköz. E mély területnek egyedül az északi oldala nyílt, nyugati, keleti és déli oldalán természetes határvonal húzódik. A terep északról déli irányba lejt, és a déli csücskében a Sárközi I. főcsatorna torkolatánál található a 6 m³/s teljesítményű Érsekcsanádi szivattyútelep. A Sárköz jelentős része az 1800-as évek végéig fokokkal, erekkel átszőtt árterület volt, mely területet a medrét és szélességét állandóan változtató Duna hosszabb-rövidebb ideig elöntött. A térség természeti és gazdasági körülményeit jelentősen megváltoztatta a Duna árvízvédelmi töltésének kiépítése, és a Pest Megyei Sárközi Ármentesítő Társulat 1892-ben megjelent működési jelentése, ami az Érsekcsanádi szivattyútelep létesítésének gondolatáról számolt be. Ebben az időben a Duna árvízvédelmi töltése keresztezte a Vajast (Sárközi I. főcsatornát), és az összegyűlt belvizet a védgát átvágásával, a Duna alacsony vízállása mellett lehetett levezetni. Az átvágást és a „visszatömést” évente többször megismételték, ami komoly veszéllyel, nagy munkával és jelentős költségekkel járt, mivel a belvíz a védgát anyagát több esetben magával sodorta. Ennek ismeretében nem túlzás azt állítani, hogy hatalmas előrelépést jelentett a társulat életében a csőzsilip létrejötte, és a szivattyútelep megépítése. A Sárköz belvízmentesítésének fontos eseménye volt 1896-ban, amikor töltéstestbe három darab vascsöves zsilip került beépítésre, így lehetővé vált a felesleges belvíz gravitációs levezetése a Dunába. Az építés ideje alatt a Duna magas vízállása miatt a munkaterületet körtöltéssel biztosították, és az itt keletkezett belvizet visszaszivattyúzták a Dunába. A csőzsilip megoldást jelentett a belvíz levezetésére, azonban ezt csak a Duna alacsony vízállása mellett lehetett megvalósítani. A társulat igazgatója Kolocsányi Endre 1896. augusztus 10-én pályázatot írt ki a szivattyútelep megépítésére. A társulat 1897. áprilisi határozata szerint a szivattyútelep terveit és a kivitelezést a Schlick-féle Vasöntöde Gépgyár Részvénytársasága kapta meg. A szivattyúk nyomócsövéül a már meglévő öntöttvas csőzsilipeket használták fel, és az összesen 5 m³/s teljesítményű vízátemelő műtárgyak hajtását gőzgéppel biztosították. Megépült a gépház, a kazánház, a kémény, és a szivattyútelep hivatalos bemutató átadására 36 órás sikeres próbaüzem után 1898. május 17-én került sor (1). Ugyanebben az évben elkezdték a szivattyútelep melléképületének a kivitelezését, ami a következő évben teljesen elkészült, és munkásszállóként funkcionált. A próbaüzem után tizenegy esztendővel, 1909-ben problémát okozott, hogy a gépház keleti sarka süllyedni kezdett. Ez abból adódott, hogy a Duna és a mentett oldali belvíz szintje között akár 3 m-es szintkülönbség is kialakulhatott, így a szivattyútelep altalaját képző futóhomok talajszemcséit magával sodorta a víz áramlása, ami üregesedéseket eredményezett. Ennek a megakadályozása céljából a keletkezett üregeket betonhabarccsal kitöltötték és a befolyócsatorna rézsűjének a betonfalát meghosszabbították. A beavatkozások azonban csak átmenetileg oldották meg a problémát, és 1911-ben a gépházon újabb repedések keletkeztek. Az épületet megfigyelés alá vonták, és a további repedések kialakulását cementhabarcs alápréseléssel igyekeztek megakadályozni, ami hosszú távon szintén eredménytelennek bizonyult. Három év elteltével, 1914-ben az épületen olyan deformációt észleltek, aminek a hatására a három darab szivattyú közül a középső csaknem teljesen használhatatlanná vált, és a gépház keleti felében elhelyezett gép is rongálódott. Az ülepedés akkora volt, hogy az alapfal repedéseibe az emberi kéz is belefért (2). Ezek láttán halaszthatatlanná vált a
