A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Keve Gábor (ADUKÖVIZIG): Megemlékezés Kiss Györgyről
Vigyáztak rám, hogy bakit ne kövessek el. Galambos Jenő Folyammérnöki Hivatal vezetője, Knézy László Folyammérnöki Hivatal főmérnöke, Szőcs László társulati szakaszmérnök, Balló Béla Bajai Árvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal főmérnöke, Ballai István Folyammérnöki Hivatal főmérnöke, Elsner László Folyammérnöki Hivatal tervgazdásza, Katz Józsefné és Markos Antalné személyzetisek azok (teljesség nélkül) akiktől szinte mindent megtanultam.” Valóban nem lehetett rossz iskola pályakezdése hiszen kitűnő fogalmazó és tárgyalókészséggel, alapos szakmai felkészültséggel készítették elő későbbi feladataihoz. Emellé társult még mindig kitűnő megjelenése és kellemes modora is. Nem csoda, hogy a menet közben sokszor nevet váltó bajai vízügynél szakaszmérnök, árvízvédelmi- később öntözési csoportvezető 1955-től pedig műszaki vezető (főmérnök) lett. Részt vett Baja vízelvezetési rendszerének kiépítésében, halastavak és rizstelepek (26 db) létrehozásában. Az 1954-es zöldár majd az 1956-os jegesár (Baján mindmáig mértékadó) elleni védekezésekben és az azt követő helyreállítási munkákban tevékenykedett. Közreműködött az úsztatott módszerrel épített Csornai duzzasztó építésében. Nevéhez fűződik a csőkutas öntözési fejlesztés megyénkben sőt a DVCS torkolati zsilipjének biztosítási munkálatai is. A bajai vízügy dolgozóinak pihenését elősegítendő üdülőket alapított Mátraszentlászlón, Balatonlellén, Harkányban. 1959. augusztus 1-től bízták meg az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (így írták) igazgatói tisztjének ellátásával. Jó modorú, sokoldalú, kedves egyénisége valamint vezetői, szakmai, pedagógiai és szociális tulajdonságai továbbá kitűnő nyelvérzéke, közvetlensége hamar közkedvelt és elismert igazgatóvá tették. Sokszor emlegették, hogy akkori idők sőt mindmáig meghatározó vízügyi vezetőjének Dégen Imrének kedvenc igazgatója volt. Kezdeményező és megoldáskereső vezetése alatt sok és komoly eredmény született melyekből a teljesség igénye nélkül a következők emelhetők ki: Az általa vezetett igazgatóság teljes működési területére hírközlő rendszert épített ki, majd URH rádió adó-vevő hálózatot létesített. A védtöltések mértékadó árvízszintre történő kiépítését, veszélyes kopolyák feltöltését irányította. Gátőrházakat korszerűsítetett, kikísérletezte és megszervezte a jégtörés leghatékonyabb módját a Dunán. Jugoszláv-Magyar nemzetközi kapcsolat és szakmai együttműködés elmélyítése terén kimagasló eredményeket ért el, különösen a gyakorlati kérdésekben. Vízgazdálkodási társulatok megszervezését és azok személyi és eszközellátási feladatait koordinálta. 56 db vízügyi lakást építtetett. A Tóth Kálmán vízügyi szakközépiskola és a Vízgazdálkodási Felsőfokú Technikum (ma EJF MKK) alapításában is segédkezett. A vízügyi repülőtér is ekkor létesült Érsekcsanádon. Korszerűsítette a hajózóút kitűző szolgálatot. Margitta szigeten öntözőfürtöt és lokalizációs rendszert építettek ki. Innovatív szemléletének köszönhetően új technológiákat (hidromechanizáció, gépesítés, szivattyútelepek elektrifikálása, eternitcsöves öntözőtelepek kiépítése, stb.) vezetett be, melyek segítségével nem csak a szakmai körök elismerését vívta ki. Vezetésével több terven is dolgoztak a Duna-Tisza közötti vízátvezetésre (mindmáig megoldatlan kérdés). 1966. október 1-től Dégen Imre átvezényelte és megbízta a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetésével. Itt átszervezési feladatokat és az új kihívásoknak megfelelő vízügyi igazgatóság korszerűsítését kellett megoldania. Barcson szakaszmérnökséget sőt ugyanitt vízügyi szakközépiskolát létesített. Dunai védművek erősítését, Dráva közös érdekű szakaszának tervezési és kivitelezési munkáit, kisvízfolyások és csatornák felújítását, tározók tervezését, szennyvíztisztítási fejlesztéseket, szivattyútelepek felújításait irányította. Öröklött szembetegségének romlása miatt saját kérésére 1974-ben nyugállományba vonult. Azonban Dégen Imre személyes kérésének eleget téve tapasztalataival még sokáig segített tanácsadóként az Országos Vízügyi Hivatal munkájában sőt a Jugoszláv-Magyar vízügyi tárgyalások és határmenti bejárások során is.
