A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Hullai Katalin - Markella Krisztián - Bodrogi Berta - Cseke Diána (KDVKÖVIZIG): Megemlékezés Kvassay Jenő születésének 160. évfordulójáról

3 számítottak. Rövid tíz esztendő alatt feladatkörükbe vonták az említetteken túl a halászat, a

közegészségügyi mérnöki szolgálat (a vízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás) ügyeit is. 1885: XXIII. tc. - A vizek köztulajdon jellegét kimondó vízjogi törvény is a nevéhez fűződik,

éppúgy mint a halászati törvény létrehozása. (1888) Az 1880 – 1890-es években a vízszabályozások tekintetében új tudományos ismeretek

terjedtek el, amelyek a vízjárással, hordalékmozgással összefüggésben friss megoldásokat

ajánlottak a gyakorlat számára. Előtérbe kerültek a kisvízfolyások kérdései, a vízgyűjtőkön

lezajló hidrológiai folyamatok is. A kellő politikai támogatást megszervezve a kormányzat

1886 - ban létrehozta a vízrajzi szolgálatot, amelynek elsőrendű feladatává tette, hogy gyűjtse

és rendszerezze a hazai vizek járására vonatkozó hidrológiai adatokat, s adjon használható

képet a Tisza - szabályozás addigi munkálatai következtében bekövetkezett vízrajzi

változásokról. 1887. Országos Halászati Felügyelőség és 1890-ben a Közegészségügyi Mérnöki Szolgált

megszervezése. Az intézmény 1879 - 1939 között összesen közel 2 millió kh területen

biztosította a korszerű mezőgazdasági termelés előfeltételeit. 1888: XIX. tc. - Halászati törvény kezdeményezte a balatoni kikötők és a budapesti szabad kikötő megépítését. 1889-ben az addig elkülönült tárcafelügyelet alatt működő folyammérnöki hivatalok is a

földmívelésügyhöz kerüljenek, s ezzel sikerült az állami vízügyi szolgálat egységét

megteremteni. Kezdeményezte a balatoni kikötők (1812. Balatoni Kikötők Felügyelőségének felállítása) és a

budapesti szabad kikötő megépítését. 1910. Soroksári Duna - ág csatornázásának és a Budapest – Csepeli Nemzeti és Szabadkikötő

építésének megkezdése. Szorgalmazta a dunai vízi közlekedés fejlesztését. Vízgazdálkodási, folyószabályozási és mezőgazdasági vízépítési szakirodalmi munkássága is

jelentős. Mazőgazdasági vízműtan (I - II. Bp., 1880 - 1882) című munkája évtizedeken át a

kultúrmérnökök kézikönyve volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1908 – ban Wahrman – díjjal tüntette ki. A „Mezőgazdasági vízműtan I – II., valamint A csekély esésű folyók…

(1889) címmel írott könyvek a hazai vízügyi szakirodalom alapvető munkái. Mindkét

kötetével a MTA pályadíját nyerte el. Kvassaynak a szakoktatás új alapokra helyezésében is úttörő szerepe volt. Mint a kultúrmérnöki hivatal főnöke elérte, hogy a hivatalok csak olyan mérnököt alkalmazzanak,

akik nemcsak mérnöki oklevéllel rendelkeznek, hanem a kívánt mezőgazdasági ismereteket is

megszerezték a magyaróvári akadémián. Ez távozása után is hagyomány maradt a

kultúrmérnöki hivataloknál, igaz később a budapesti műegyetemen is szerepelt a tanrendben a

mezőgazdasági alapismeretek oktatása. Kvassay azonban nemcsak a felsőfokú képzésre

ügyelt, hanem a kassai vízmesteriskola létrehozásával megteremtette a középfokú szakmai

képzés bázisát. Az itt végzett vízmesterek nagy gyakorlati tudás birtokában hathatósan tudták a mérnököket

tehermentesíteni a munkák kivitelezésénél és a művezetésben. A későbbiek során a gát - és

csatornaőröktől is megkövetelték az alapfokú vízügyi - műszaki ismereteket, amelyet a

vízmesteri képzés kiterjesztésével értek el. Kvassayt tekinthetjük a vízügyi szaksajtó megteremtőjének. Az általa indított, s évenként

kiadott „Kultúrmérnöki Jelentések” -ből, amelyben a hivatala által végrehajtott és tervezett

vízimunkák részletes ismertetését adta közre, rövid időn belül (1890-től) Vízügyi

Közlemények néven negyedévente megjelenő, nemzetközileg is elismert szaklapot teremtett.

Ez a folyóirat máig az állami vízügyi szolgálat tudományos igényű orgánuma.