A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
2. szekció: A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - Gyirán István, ADUKÖVIZIG: A Duna-Tisza közi Homokhátság vízgazdálkodásának fenntartható fejlesztése
Megjegyezzük, hogy a Homokhátsági-tápcsatorna földmederrel (350 km) történő kialakítása 85 milliárd Ft-tal kevesebbe kerülne, mint a vasbeton (224 km) meder. Hátsági létesítmények: Homokháti-tó első harmada (17 km 2 ), 6 m széles töltéskoronával, 1:5 mentett oldali rézsűvel, Bácskai-tápcsatorna (100 km), Majsai-tápcsatorna (75 km), 20 m széles területfoglalással, mindkettőn 3 kilométerenként műtárgy (összesen 58 db. ebből zsilipes 15 db.), 2,7 m 3 /s-os szivattyútelep, 5 km 1000 mm-es műanyag nyomócsővel, 556 km övcsatorna (0,7 m 3 /s) 185 db. műtárggyal, mindösszesen: 12 milliárd Ft + ÁFA Duna-völgyi létesítmények: Mederkotrás a KÖF és DVCS főcsatornákon, összekötő csatorna építés a KÖF és Dunavölgyi felső sarka között, műtárgy építés és átépítés (18 db.), Duna-völgyi-tó kialakítása 36 500 ha területfoglalással, töltésépítés 8 db. műtárggyal, (700 millió Ft/műtárgy), 1,35 MW teljesítményű vízerőmű építés (1300 millió Ft/MW fajlagos költséggel), mindösszesen: 44 milliárd Ft + ÁFA Építési költség összesen: 230 milliárd Ft Tartalékkeret 10%: 23 milliárd Ft Tervezés 6%: 14 milliárd Ft Megvalósítás összesen: 267 milliárd Ft + ÁFA A Duna-Tisza csatorna megvalósításának költségeit – épp a talajvíz megtartásával kapcsolatos műszaki kialakítás bizonytalansága miatt – nem vizsgáljuk. Mint minden költségbecslést, a fenti összegeket is csak tájékoztató jellegű adatként kell kezelni, ehhez képest ± 20-30%-os eltérés is előfordulhat, de a beruházás nagyságrendjéről a költségbecslés megbízható tájékoztatást ad. VIII. EPILÓGUS Nem tipikus irodalmi eszköze egy vízgazdálkodási tanulmánynak az utószó, most mégis úgy érzem, hogy ezt a nagy ívű javaslatot nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne érintenénk a vízgazdálkodás szélesebb társadalmi összefüggéseit. Láthatjuk, hogy a javaslat megfogalmazása során egyik lehetőség hozza a másikat, vagyis igazolódni látszik a népi bölcsesség, mely szerint gazdálkodni csak a „van”-nal lehet, és amit másik oldalról így fogalmaz meg: „Üres spájznak bolond a szakácsa.” A vízgazdálkodási szakma nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy gazdálkodni akkor tudunk igazán a vízzel, ha megőrizzük egyrészt magát a vizet, másrészt annak potenciális energiáját, lehetőleg minél magasabb szinten. Ha ezt tesszük, akkor lesz lehetőség (potenciál), tudunk mivel gazdálkodni. Ha hagyjuk, hogy a víz akadálytalanul leszaladjon a talpunk alól, akkor marad a szocialista időkből jól ismert „hiánygazdálkodás”, a bolond szakáccsal, akit jelen esetben – elnézést a hasonlatért – a társadalom mostohagyermekeként kezelt vízügyi ágazat testesít meg. Közhely számba megy a megállapítás, hogy a víz élet. Ahonnan eltűnik a víz, onnan eltűnik az élővilág is, csak kietlen kő-, vagy homoksivatag marad. Tény, hogy az élő szervezetek nagyobb részét ez az általános, nagyon intelligens oldószer alkotja, és biztosak lehetünk benne, hogy nem véletlenül. Az is tény, hogy a társadalom is kiemelt értéknek tekinti azokat a területeket, ahol kellően nagy kiterjedésű, állandó víztükör található. Így például egészen más az 19
