A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

13. szekció: Alkalmazott hidrológia - dr. Kovács Péter, KDV-KÖVIZIG: Vízjárástípusok és a vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén

észlelőállomásokhoz tartozó nagyobb kiterjedésű területbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ugyanazon vízfolyáson elhelyezkedő alsóbb állomások adatsorai már magukban hordozzák a felettük levő területek jellemzőit még akkor is, ha felettük található a vizsgálatba bevont állomás. Ilyen esetek természetesen a terület nagyobb vízfolyásain – Duna, Tisza és jelentősebb mellékfolyóik – fordulnak elő (pl.: a Sajó felsőzsolcai adatsora tartalmazza a felette levő Slana/Lenartovce és Bodva/Turna állomásokhoz tartozó területek sajátosságait is). A felhasznált adatsorok közül 131 éri el az 51 éves hosszúságot (az összes állomásnak majdnem 64%-a), míg a maradék 75 ennél rövidebb időszakra terjed ki. Mivel az adatsorok hossza befolyásolja a vizsgálat végkimenetelét, fontos lett volna az azonos hosszúságú adatsorok megléte. A viszonylag kis számú felhasználható adatsor mindegyikének megőrzése érdekében az adatsorok hosszúságát tekintve 9 éves rövidülés lett megengedve. Ez azt jelenti, hogy azoknak az adatsoroknak az esetében, melyek hossza legkevesebb 42 év, a felhasználásnál és értékelésnél semmiféle korlátozás nem kerül alkalmazásra. Az ekkor felhasználható 196 adatsor az összes mennyiségnek már több mint 95%-a. A fennmaradó 10 adatsor hosszúsága 11 és 41 év közé esik. Ezek azért maradtak a vizsgálatban, mert elhagyásuk esetén nagy kiterjedésű „fehér foltok” keletkeztek volna a Duna vízgyűjtőjének állomáshálózati térképén. Ezekben az esetekben sem került sor semmilyen statisztikai adatsor-hosszabbító módszer alkalmazására, tehát itt az egyes vízfolyásokra kapott eredmények összehasonlítása korlátozott, de a vizsgálat alapját képező diszkrimináns időszakok meghatározását ez egyáltalán nem befolyásolja. Az adatsorok meghosszabbítása a 42 évesnél rövidebb adatsorok nem túl magas száma, illetve azok vízjárási tulajdonságainak környezetükhöz való nagymértékű hasonlósága miatt sem vált szükségessé. A vízjárás tipizálásának és a stabilitás meghatározásának módszerei A Duna-vízgyűjtő folyóinál a havi közepes vízhozamok adatsorainak felhasználásával készült el a vízjárástípusok meghatározása és a stabilitás-vizsgálat is. A lefolyás havi megoszlása az egyes években a sokévi átlaghoz képest természetesen eltérően alakul. Adott évben a legnagyobb havi lefolyás – mint hidrológiai esemény – az átlagot jellemző hónapokhoz képest akár korábban, akár később is jelentkezhet, de lehetséges az is, hogy a legnagyobb havi lefolyás egy adott évben olyan hónapban fordul elő, amelyben a sokévi átlag alapján éppen a legkisebb havi lefolyás a jellemző. A kiválasztott hat hidrológiai esemény, amelyeknek az éven belüli elfordulási valószínűsége meghatározásra került, sorrendben a következők: az első, második és harmadik legnagyobb, illetve az első, második és harmadik legkisebb havi lefolyás, amelyeket rendre MAX1, MAX2 és MAX3, illetve min1, min2 és min3 jelöl. Valamennyi hidrológiai eseményre tehát megjelölhető az az időszak, amelyben az adott esemény előfordulása a legvalószínűbb. Ezen eredmények kerültek felhasználásra a vízjárás tipizálásánál, illetve a stabilitás meghatározásánál is. A vízjárás tipizálása A vízfolyások vízjárásának tipizálása annak figyelembevételével készült, hogy a fenti, a havi lefolyás éven belüli menetét jellemző hat hidrológiai esemény melyik hónapban, illetve több hónapból álló időszakban, az ún. dszkrimináns időszakban fordult elő a leggyakrabban. A diszkrimináns időszak terjedelme a szakirodalom alapján három hónap. (Nováky B.–Szalay M. 2001) A tipizálás a legközelebbi szomszéd elve szerint történt. Az eljárás lényege, hogy a vízgyűjtőket diszkrimináns időszakuk alapján, a hat hidrológiai eseményhez tartozó időszakok egy kiválasztott erősorrendje szerint úgy kell sorba rendezni, hogy az azonos 4