A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
13. szekció: Alkalmazott hidrológia - Kaszab Ferenc, SZIE: Kisvízfolyások vízgyűjtőterületeinek lefolyási viszonyai – Extrém árvízi esettanulmányok és a revitalizáció
1.2. A kisvízfolyásokhoz kapcsolódó korábbi kutatások A Víz Keretirányelv kapcsán terelődött újra fokozottabban a hazai hidrológusok figyelme a kisebb vízgyűjtők felé, s ezt a folyamatot erősítette tovább az említett vízkárok sorozatos ismétlődése. Az ezredforduló táján számos tanulmány született a témában: egyrészt olyanok, amelyek a megfelelő vízgazdálkodás megteremtése érdekében próbálják meg a lehető legrészletesebben bemutatni a magyarországi kisvizek hidrológiai, hidrometeorológiai helyzetét (Edinex, 2000), másrészt a szakmát segítő, a vízgyűjtőfeltáráshoz nélkülözhetetlen módszertani művek (Bardóczyné et al., 2000), amelyek útmutatót nyújtanak a revitalizációhoz szükséges tervek elkészítéséhez. A témakör összetettsége folytán ezekben a munkákban a hidrológiai szempontok mellett kötelezően megjelennek az éghajlati (elsősorban mikroklimatikus) és ökológiai vizsgálatok, de természetesen fontos szerepet kap a térinformatika is, mint az adatok kezelését, értelmezését és a döntéselőkészítést segítő módszer. A hazai hidrológiai irodalomból Koris Kálmán 2002-es cikke érdemel említést, amelyben egy új, az eddigieknél pontosabb, de egyszerűbben használható módszert ismertet a kisvízgyűjtők várható árvízhozamainak meghatározására (Koris, 2002). A témakör külföldi szakirodalma igen gazdag, mivel egyes európai országokban – az éghajlati és domborzati adottságok folytán – már régóta sokkal nagyobb érdeklődés övezi a kisméretű vízrajzi egységeket. E területek egyike Franciaország, ahol különösen sok munka született a kisvízfolyásokról az önálló esettanulmányoktól kezdve (Vinet, 2008) az 1500 vízgyűjtőn végzett felszínborítási kutatásokig, ahol a növényzet hatását vizsgálták (Oudin et al., 2008). A közép-európai országok közül főleg Csehországban folynak intenzív kutatások mind a hirtelen árvizekkel, mind a revitalizációval kapcsolatban, részben cseh-magyar együttműködés keretében (Nagy Zs. – Bardóczyné., 2005). A kisvízgyűjtők mozaikszerű változatossága és a ritkás csapadékmérő állomáshálózat problematikája is visszatérő téma (Reed et al., 2007), amellyel világszerte foglalkoznak, mivel a „feltáratlan” vízrajzi egységek modellezése kulcsfontosságú a vízgazdálkodás és a helyi lakosság mindennapi élete szempontjából. Ennek megfelelően az alábbi kutatásokat kezdeményeztem, amelyek fő célja a hazai helyzet részletesebb feltárása. 2. Célkitűzések 2.1. A vizsgált vízgyűjtők – mint in situ kísérleti helyszínek – lefolyási viszonyainak minél pontosabb megismerése A kutatás elsődleges célja – aminek folytatása az alább felsorolt két másik célkitűzés – a hazai kisvízgyűjtők lefolyási viszonyainak az eddigieknél részletesebb feltárása. Ennek kétféle módja lehetséges: 1. a külföldön már bevált korábbi vagy nemrég kidolgozott új, de hazánkban még nem alkalmazott lefolyásbecslési, -számítási módszerek átvétele és a magyarországi viszonyokra történő átültetése; 2. terepi (in situ) mérések végzése. Az első változat nehézsége abban rejlik, hogy egyrészt nagyon körültekintően lehet csak az esetleg eltérő klimatikus viszonyok mellett kidolgozott metódust itthon is bevetni, másrészt az elvégzendő mérések helyett a lehető legtöbb környezeti tényezőről adatsorral kell rendelkeznünk, mivel ezek adják a számítások peremfeltételeit és paramétereit. Az in situ mérések pedig pontos adatokat adnak a becsült értékek helyett, de a méréssorozat kivitelezése a legtöbb esetben igen nehéz, nem véletlen, hogy a nagyobb vízfolyásokon üzemelő számtalan vízmérce mellett a patakokon alig találunk ilyeneket. Ideális esetben mind számításokat, mind méréseket kellene végezni, hiszen ez utóbbi módszer az elméleti képletek ellenőrzésére is alkalmas. 2