A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

12. szekció: Szikes vizeink, mint az Európai Unió különleges értékei - Fuchs Nóra, Szent László ÁMK, Kalocsa Béla, Tallér Mihály, ADUKÖVIZIG: A Garai Sóstó vízháztartásának vizsgálata és optimalizálása

és a magasságkülönbségek mindjobban kiegyenlítődtek. Ezáltal a tó sekélyebb, de nagyobb kiterjedésű volt. Ahol a területeket a szódás víz elárasztotta, ott a talaj elszikesedett, leromlott. A mai Sós-tó területének nagy része 150 évvel ezelőtt valószínűleg rét és legelő volt. A régi gyep növényzete részben az időnkénti sok víz, részben a talaj elszikesedése, valamint a szóda és egyéb káros sók felhalmozódása következtében lassanként kipusztult. Az előzők szerint a tó területe főleg az utóbbi száz évben növekedett meg elég jelentékenyen. Valószínűleg azért, mert ekkor időnként több víz gyűlt össze a medencében, mint régebben. Ugyanis az utóbbi száz évben már nem csak a szántók jobb kihasználására vetettek nagyobb súlyt, hanem a szántóföldi területeket is nagyobbítani törekedtek. Ezért a vizektől primitív árkolásokkal igyekeztek szabadulni. A tó a lecsapolás előtt majdnem kihasználatlan terület volt. Hal ugyan legtöbbnyire volt benne, de mert állandó nagyobb vize nem volt, halastónak használni nem lehetett. Időnként, mikor a vize nagyon leapadt, sőt helyenként ki is száradt, a halak kipusztultak. Nád csak néhol a part mellett volt benne. A tónak úgyszólván csak annyi haszna volt, hogy a környéken lévő lakosok kacsa- és libatenyésztésre használták, s minthogy a vízi szárnyasok ezrei tanyáztak benne, jó vadászterület is volt. Gara község elöljárósága a tavat 1880-ban 12 évre bérbe adta. Egy részét halastóként akarták hasznosítani, más részét vízmentesítve szántóföldül akarták használni. A vállalkozás azonban nem járt sikerrel. A háború után a község, mint a tófenék tulajdonosa annak lecsapolását kérte, mert úgy gondolta, hogy abból jó szántóföld, de legalábbis jó kaszáló lesz. A lecsapolást az Igali lecsapoló társulat végezte és 1927-ben fejezte be. A lecsapoló csatorna Vaskút környékéről húzódik Gara felé és a tavat keresztülszelve déldélnyugat irányban haladva ömlik bele a Ferenc tápcsatornába. A lecsapolás után a tófenék túlnyomórésze, gyakorlatilag majdnem kopár volt.1927-ben a még nedves tófenéken néhány jellegzetes, sót tűrő egyéves növény, mint a sziki sóballa, vörös libatop, sziki libatop, bajuszpázsit telepedett meg. A község vezetősége a tófeneket a lecsapolás után részben mint szántót, részben mint kaszálót akarta hasznosítani. Ebből kifolyólag a földművelésügyi minisztérium elrendelte a tófenék talajának felvételét, megvizsgálását, majd hasznosítási kísérletek végzését. A fenék talajának felvétele 1927 nyarán lett elvégezve. A fenék különböző részein, 37 helyen fúrást végeztek, legtöbbnyire 60, több helyen 100-120 és néhány helyen 180-200 cm-ig. Minden szelvény 15 cm-es rétegenként lett vizsgálva, amelynek a végeredménye: 1928-tól kezdve a fenék hasznosítására vonatkozólag különböző kísérleteket végeztek. A kísérletek két irányban történtek és pedig: 1. a talaj kémiai-fizikai tulajdonságainak megjavításával, 2. a rossz fizikai tulajdonságú és nagyobb mennyiségű szódát és egyéb alkáli sót tartalmazó szikes talajon is jól fejlődő növények termelésével. A kísérletek végső eredménye, hogy a tó mezőgazdaságilag nem hasznosítható. A Garai Sóstó jelenlegi állapota: Az Igali gravitációs főcsatorna vízgyűjtőjén elhelyezkedő Garai Sóstó a főcsatorna 20+41524+040 cskm szelvényei között helyezkedik el (2. ábra), amely felszíni vízből főleg a tavaszi hóolvadás és jelentős nyári őszi csapadékok esetén az Igali gravitációs főcsatorna vízfölöslegét képes tározni. 5