A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
10. szekció: Számítógépes modellek alkalmazása a vízgazdálkodásban - Temesvári Péter, BÁCSVÍZ Zrt: Korszerű, Topobase alapú térinformatikai és műszaki nyilvántartási rendszer fejlesztésének, hazai adoptációjának és bevezetésének gyakorlati tapasztalatai a víziközmű szolgáltatásban
5 növelése, az interaktivitás növelése a belső felhasználók esetén. Kiemelt szempont az adatbázis és a rajzi elemek könnyebb összerendelése, az adattartalom gyakoribb frissítésének a lehetősége, valamint az, hogy a rajz módosítása azonnal adatbázis módosítást is jelentsen. Megállapítást nyert, hogy mindezen tényezők elősegítik a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzést, a korszerűbb külső és belső adatszolgáltatást. Egy táblázatba foglalt „check list” és egy mindenre kiterjedő záró prezentáció alapján sikeres minősítéssel került lezárásra a pilot project. A rendszer fejlesztésére vonatkozó konkrét tervek alapján megkezdődött a szükséges, fejlesztendő hardver és szoftver elemek beszerzésére, ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a szűkös humán erőforrások bővítése és bizonyos szervezeti változtatások is elkerülhetetlenek. Szervezeti változás A korábban a Fejlesztési és Informatikai Osztály alárendeltségébe tartozó Térinformatikai Szervezet közvetlen vezérigazgatói majd pedig vezérigazgató-helyettesi alárendeltségbe került. Feladatai kibővültek a szakági műszaki tervezési funkcióval is, ugyanakkor a személyi állomány 2 főről négyre emelkedett. Ez a változtatás jobb munkaszervezést és folyamat központúságot tesz lehetővé. A Térinformatikai Szervezetbe lett integrálva a tervezői tevékenység is, ez számos munkaszervezési előnyt biztosít. Egyrészt ugyanazokat a térképi állományokat használják a térinformatikával és a tervezéssel foglalkozó kollégák is, másrészt közös az alkalmazott szoftvercsalád is, természetesen a tervező esetében kiegészítve az alap AutoCAD Map 3D-t a szakági tervezői modulokkal. Az egymásra épülő munkafolyamatok (tervezés, kivitelezés, nyilvántartásba vétel) miatt is előnyösebb ez a szervezeti struktúra. Topobase rendszer kiépítése A pilot projekt tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy az Autodesk® Topobase™ a Bácsvíz Zrt. részére valóban alkalmazható megoldás, továbbfejlesztési irány a meglévő térinformatikai rendszernek. Az alapszoftverek, fejlesztési technológiák és fejlesztési környezetek kielégítik az adatintegrációs, alkalmazásintegrációs, funkcionális, megjelenítési és továbbfejlesztési szempontból megfogalmazott követelményeket, a megrendelői és felhasználói igényeket, de a végleges megoldáshoz a rendszer testre-szabása szükséges. Az előző fejezetekben felsorolt felhasználási és fejlesztési követelmények a térinformatika rendszerre alapuló modulok, szakági vállalati alkalmazások kialakítása az ajánlott térinformatikai Topobase™ alaprendszerrel, szakági kiegészítő (víz- és csatorna) modulokkal és fejlesztési technológiákkal megoldható.