A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)
4. szekció: VÍZKUTATÁS, VÍZTERMELÉS, VÍZVÉDELEM - Sallai Ferenc, ÉMI-KTVF: A Sajó vízminősége, hosszú távú védelme
A SAJÓ VÍZMINŐSÉGE, HOSSZÚ TÁVÚ VÉDELME SALLAI FERENC ÉMI-KTVF A Sajó az az állatorvosi ló, amelyen az elmúlt 5 évtized vízszennyezéseinek valamennyi tünete jól tanulmányozható. A Sajó demonstratív vízfolyás ma is, de már nem az akut (pl.: cianid), vagy a krónikus (pl.: nehézfém) szennyezés tüneteit, hanem a gyógyulás egyértelmű jeleit mutatja. Hogy milyen stációkon ment keresztül ez a jobb sorsra érdemes folyó, az elmúlt 30 év vízvizsgálati eredményeinek változása, a vízi ökoszisztéma állapota és a fenékiszap nehézfém tartalma jelzi. A Sajó vízgyűjtője, hidrológiája A Sajó a Szlovákiai Érchegységben 1300 m B.f. magasságban ered. Vízgyűjtője a Kárpátmedence északi részén a Dunajec, a Bodrog, a Tisza, az Eger, a Zagyva, az Ipoly, a Garam, a Vág vízválasztója által közrezárt terület. Nagysága 12.708 km2, melynek egyharmada 4214 km2 esik magyar területre. A folyómeder hossza 223 km, ebből a hazai folyószakasz 131 km. A folyó az országhatárt Sajópüspökinél lépi át és Kesznyéten után torkollik a Tiszába. Jelentősebb hazai mellékvízfolyása a Bódva és a Hernád. A Hernád Ónodnál ömlik a Sajóba, amelynek vízgyűjtőterülete csaknem azonos a Sajóéval. A Sajó Qaug 80%-os vízhozama 5,7 m3/s. A folyó középszakasz jellegű, meanderező, esése a Hernád torkolatig viszonylag nagy (5070 cm/km), onnan a torkolatig fokozatosan csökken. Az egységes beágyazott főmeder a Bódva és a Hernád torkolatánál felhalmozott hordalékkúpon bomlik fel és válik sekély mélységűvé. Ennek megfelelően morfológiailag két különböző típusú víztestre különül el. A Bódva torkolattól felfelé 6. típus: dombvidéki, meszes hidrogeokémiai jellegű, durva mederanyagú, közepes vízgyűjtőjű kis folyó; a Bódva torkolattól lefelé 12. típus: Síkvidéki, meszes hidrogeokémiai jellegű, durva mederanyagú, közepes vízgyűjtőjű, kis folyó. A Sajó és mellékvízfolyásai (Bódva, Hernád) vízgyűjtő területének kétharmada szlovák területre esik, így a vízgazdálkodás helyzete alapvetően mind mennyiségi, mind minőségi szempontból döntően a szomszédos (felvízi) országban tett beavatkozásoktól (készletelvonásoktól és szennyezésektől) függenek. Ipartelepítések, a folyó elszennyezése A Sajó az ’50-es évek elejéig az ország halban egyik leggazdagabb folyója volt, és mint a Tisza halbölcsőjét tartották számon. Az ötvenes évektől üzemek egész sorát telepítették a folyóvölgybe, Kelet-Szlovákiában épp úgy, mint nálunk. Ózdtól Tiszaújvárosig két nagy vaskohászat, két vegyipari üzem, gépgyár, drótgyár, papírgyár, üveggyár, hőerőmű, (hogy csak a legnagyobbakat említsük) vezette nem vagy alig tisztított szennyvizeit a Sajóba. A rendszerváltásig eltelt négy évtizedben a megyét a nehézipar hegemóniája jellemezte. A szocialista ipartelepítésre általánosan jellemző volt a magas fajlagos anyag- és energiafelhasználás, mely pazarló vízhasználattal, aránytalanul nagy hulladéktermeléssel és szennyező anyag emisszióval párosult. Ózdról a Hangony-patak közvetítésével magas olaj és vasreve, Kazincbarcika térségében magas só, ammónia és higanytartalmú szennyvíz mellett jelentős lebegőanyag és hő-szennyezés is érte a folyót. A Bábony-patakon keresztül szerves vegyipari eredetű és kadmium szennyezések jutottak a Sajóba, melyhez Miskolc térségében vaskohászati és gépgyári olajos, a drótgyári galván jellegű valamint papírgyári szennyvizek társultak.
