A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)
1. szekció: VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS - Kravinszkaja Gabriella, KÖDUKÖVÍZIG, Pappné Urbán Judit, Varga György, VITUKI Kht.: Gondolatok a Balaton vízháztartásának múltjáról, jelenéről és a lehetséges éghajlatváltozás hatásaival befolyásolt jövőjéről Kravinszkaja Gabriella Pappné Urbán Judit Varga György
A Balaton fejlődésének második, máig tartó szakaszát az emberi beavatkozások napjainkig tartó következményeijellemzik. Egyes szerzők szerint az avarok (VII-VIII. század) már a vízeltereléseket, mesterséges elöntéseket védőműként alkalmazták. Az első valószínűsíthető beavatkozás Galerius császár idején (III. század) történt, bár a Siófoknál épített Galerius-féle zsilip létezéséről megoszlanak a vélemények. A legenda szerint a tatárdúlás hírére a tihanyiak elzárták a tó természetes lefolyását lehetővé tevő fokot és a megemelkedett vízszint szigetté formálta a Tihanyi-félszigetet. A XIII. századig a partvonal és a vízszint alakulása lényegesen nem tért el a római kori állapottól. A XIV. századtól a XVII. századig a klimatikus viszonyok változásának hatására a tó szintje megemelkedett és elérhette a természetes hidrológiai egyensúlyt. A vízgyűjtőn nem történt olyan beavatkozás, amely a tó addigi vízháztartási viszonyait érintette volna. Mintegy 60%-os lehetett az erdős-cserjés terület aránya, a Zala és a déli parti mellékvizek alsó szakasza mocsaras volt, amely sok vizet párologtatott el. A hozzáfolyás csak mintegy fele volt a mainak, ugyanakkor a párolgás a maihoz volt hasonló. Ennek következtében a tóból lefolyás a XIV. század végéig csak időszakosan fordult elő. A XV-XVII. században bekövetkezett csapadékosabb és hűvösebb időjárás hatására nagyobb hozzáfolyás és kisebb párolgás alakult ki, emelkedett a vízállás és gyakoribbá vált, nőtt a lefolyás. A XVIII. század elejétől fokozatosan kezdődtek meg azok az emberi beavatkozások a vízgyűjtőn és a parton, amelyek befolyással voltak a tó vízháztartására és vízjárására. A vízgyűjtőn végrehajtott, nagy területet érintő erdőirtások hatására megváltoztak a lefolyásviszonyok, a melegebbre fordult időjárás következményeként szélsőségesebb lett a csapadékeloszlás, fokozódott az erózió. A tó vízszintingadozása növekedett, szélsőségesebbé vált a vízjárás. 1863-ig a Balaton vízállása a maitól merőben eltérő hidrológiai viszonyok között alakult ki. Ezek összefoglalva a következők voltak: o a vízgyűjtő terület maitól eltérő növényborítottsága és művelése o a tavat tápláló vízfolyások szabályozatlansága o a Kis-Balaton, a Nagyberek és a Tapolcai-öblözet ősállapota (mocsár, csaknem összefüggő vízborítás) o a Sió-völgy szűkös leeresztő kapacitása, a leeresztő zsilip hiánya A Balaton vízállásai és vízszintingadozásai 1863-tól a Siófoki-zsilip és vízmérce üzembe helyezésétől ismertek. Ezek a vízállások a korábbinál kisebb, de még mindig jelentős vízszintingadozásokat mutatnak. A Sió-zsilip többszöri átépítése, a Sió-meder vízlevezetőképességének bővítése lehetővé tette a vízszintszabályozás rendjének fokozatos módosítását, amely a szabályozási sáv fokozatos szűkítését és emelését jelentette. A szabályozási szintek többször változtak, melynek politikai, gazdasági-társadalmi, műszaki és hidrológiai okai is voltak (2. ábra). 2
