A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)
2. szekció: VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Hoszták Ferenc, FETIKÖVIZIG: A Lónyay-főcsatorna torkolati műtárgy megvalósítása, első üzemelési tapasztalatok
- Egy év folyamán általában két lefolyási maximum van. A nagyobbik a tavaszi (32%) és az azt megelőző téli (30%) hóolvadások idejére esik, a kisebbik a nyári éves csapadékmaximummal esik egybe (22%).- A csatornamedrekben lefolyó víz döntően felszín alatti eredetű (60-70%) és csak kisebb részben származik felszíni lefolyásból (30-40%). Esős években a felszín alatti táplálás részaránya 40% alá eshet.- A felszíni lefolyás víztározók általi 14,5%-os szabályozottsága a felszíni vízkészletek éven belüli átrendeződésére van hatással. A Lónyay-főcsatornán a jég általában november harmadik dekádjában vagy december elején jelenik meg, de kivételesen már november első dekádjában is előfordult. Február végéig, legfeljebb március második dekádjáig tart ki, de rendkívüli esetben még március 20. után is megfigyelhető 1-2 napig. Az idényenkénti jeges napok száma 5-105 között változik, átlagosan 59 nap. A kis vízsodrás miatt, a meder teljes szélességében elterülő álló jég szinte kivétel nélkül minden évben megjelenik. 2. Fejlesztések időrendben a Lónyay-főcsatornán A lecsapolások előtt, a XIX. század közepéig a Nyírség nagyobb része lefolyástalan volt. A lefolyástalanságot a sajátos geológiai felépítés, a domborzati viszonyok és a viszonylag kevés csapadék együttesen idézték elő. Természetesen csak felszíni lefolyástalanságról volt szó. A felszínre hulló csapadék egy része ugyanis leszivárogva, mint áramló talajvíz elhagyta a Nyírséget. Csapadékosabb időben, a homokdombok közti mélyedésekben összegyűlt víz hasznavehetetlenné tette a művelt területek nagy részét. Azokat a területeket, melyeket a szabályozás előtt ártereknek hívtak, s amelyek a legveszélyesebbek voltak, tartós szárazság esetén sem lehetett teljes mértékben használni, csapadékosabb időben pedig teher volt. "Széles övezetben elázagoltatták, művelhetetlenné változtatták a környező magasabb birtokrészeket. Akadályozták a szabadközlekedést. Kedvezőtlenné tették az egész vidék közegészségügyi állapotát. Pedig a talaj termőképessége szempontjából a társulati ártér a Nyírség legértékesebb része." Csapadékosabb időben, a homokdombok közti mélyedésekben összegyűlt víz hasznavehetetlenné tette a művelt területek nagy részét. Azokat a területeket, melyeket a szabályozás előtt ártereknek hívtak, s amelyeket e szempontból a legveszélyesebbeknek tartottak, tartós szárazság esetén sem lehetett teljes mértékben használni, csapadékosabb időben pedig különösen nem. Ez a cseppet sem elhanyagolható tény vetette fel a gondolatot a terület birtokosainak körében, hogy a hasznavehetetlen területek víztől való mentesítése, nagymértékben fellendítené a mezőgazdaságot. A Szabolcs Vármegye I. Katonai Felvételében (1782-1785) a térképszelvényeken szerepeltetik az akkori bejárások tapasztalatai alapján -katonai szempontok miatt- a Kállai (VlI.sz.) ff. völgyében fekvő települések vízzel, növényzettel kapcsolatos leírását. Ezeknek ismertetése igen tanulságos. Ezek közül példaképpen Nagykállót ismertetjük: „A Mosolygóvíz (Mosolgo Viz) patak Perkedtől (Berkent) a malomig nagyon mocsaras, kissé homokos. A gázlóknál alacsony vízállásnál 3-6 láb mély, ez többnyire megakadályozza az átkelést. Perked (Berbet) alatt homokos medre van, többnyire 20-30 lépés széles és magas 4
