A Magyar Hidrológiai Társaság XXV. Országos Vándorgyűlése (Tata, 2007. július 4-5.)
2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Kovács László, Szabó Miklós, FETIKÖVIZIG: A Kékcsei tápcsatorna műtárgyának tönkremenetele, védekezés alatti üzemeltetése, helyreállítása
idejét mindenképpen elősegítette, hogy a bukó földmunkája nem tömörített, hanem termett talaj volt. A csatornából a mintegy 180 000 m3 víz gyorsan leürült, alámosva a beton műtárgyat. A tározó feladatai keretében figyelemreméltó a vízkészletgazdálkodás, víz-visszatartás, belvízvédelmi illetve árvízvédelmi műveletek keretében való együttműködés. A fentiekkel alátámasztott sürgősség szempontjait is figyelembe véve alakították ki a szakértők javaslatunkat a helyzet megoldására. A vízépítési munkák számára ideális időszak bekövetkeztéig még heteket kellett volna várni, ami viszont a fent vázolt szempontok tükrében gyakorlatilag elfogadhatatlan volt. Adott helyzetben csak szádolási technika jöhetett szóba a műtárgy által biztosított funkció gyors helyreállítására. A bukógát részét alkotó tolózárral üzemeltetett leeresztő zsilipaknát el kell bontani. Funkcionális helyettesítése könnyen megoldható egy tolózáras fojtású szivornyával, melyet az új elzárás geometriájának megzavarása illetve elkomplikálása nélkül lehet elhelyezni. Ezt a helyszíni szemlén mindenki ideális megoldásnak fogadta el. Részlet Gilyén Péter és Dr Nagy László jelentésből: „Mindezek figyelembe vételével két műszaki megoldás körvonalazódott a gát funkcionális helyreállítására. Az egyik megoldás szerint, hogy a jelenlegi műtárgytól mintegy 40-50 méterre alvízen, zavartalan térségben két párhuzamos szádsorból kialakított jászolgát épülne, megfelelő bekötésekkel a partokba. A helyszín alapvetően alkalmas, mert itt még természetes állapotú domboldalak között fut a leeresztő csatorna, melybe a gát beépülne. A változat hátrányai között viszont megemlítendők a következők:- Az új helyszín előzmények nélküli talajmechanikai feltárást kíván;- Ennek eredményei/következményei főleg a partokba való bekötés részleteire való hatásokat illetően pontosan nem is tervezhetők előre;- A duzzasztás alvíz felé való áthelyezése mind a szivárgás, mind az egyéb térbeli hatások szempontjából feltárandó új helyzetet teremt;- A megoldás keretében teljesen funkcióját vesztett régi műtárgy (melynek teljes elbontása ez esetben az üzemelés /vízeresztés/ biztonsága miatt is elengedhetetlen) duzzasztott térségbe kerülne, megnehezített feltételeket teremtve a teljes, végleges helyreállítás számára. A másik műszaki megoldás a jelenlegi bukógát helyreállítását, egy sor szádolással való kiegészítését (megerősítését) tartalmazza. Ennek egyetlen nehézsége a baloldali, mintegy 10 m-es elmosott szakasz újjáépítése. Mindezzel együtt is akár a szádolás mennyiségét, akár az egyéb szükséges munkanemeket tekintve takarékosabb, és talán gyorsabb változatnak ez ígérkezik. A szádolás legnagyobb része a jelenlegi bukógát koronájának lezáró vasaltbetongerendájához illesztve, a megvezetést és a csatlakoztatás könnyen lehetővé tevő módon hajtható végre. További előnye e változatnak, hogy mind a csillapító vízláda (ez a szemle alapján sértetlennek vélhető) mind a jobb oldali parti bekötés, mind a gátat alkotó földtest megmaradt zöme költségek okozása nélkül változatlanul funkciójában maradhat. Az említett vasalt-beton korona-gerenda 1m függőleges mérettel, bebetonozott laposacél bukóprofillal ideális megoldás a bukógát további üzemeltetése szempontjából. A hozzá, a felvízi oldalához közvetlenül illesztendő szádsor „fejgerendájaként” is szolgálna. Nem utolsó sorban így a műtárgy esztétikus, tájba illesztett kialakítása is változatlanul megmarad. Mindezek tükrében a szemlén látottak és megtárgyaltak alapján e második megoldási változat tűnik javasolhatónak.” 5
