A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Pécs, 2006. július 5-6.)

3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Horváth Vilmos–Hutter Sándor–Polgári Márta–Vígh Tamás: A kisvízfolyásos rendezés mai keletű problematikája a Csinger patak (Ajka) példáján keresztül

A KOTRÁSI ANYAG VESZÉLYES HULLADÉKKÉNT VALÓ MINŐSÍTÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 330841/2005 sz. hulladék besorolási határozatában (Kelt: 2005. június 15.) 17 05 05* EWC kódszámú azaz „veszélyes anyagokat tartalmazó kotrási meddő" megnevezésű veszélyes hulladékna

k sorolta be a Csinger patak alsó szakaszának vízrendezése során kitermelésre kerülő kotrási anyagot. A folyamat, amelynek során végül is a határozat megszületett, több mint három évet vett igénybe, miközben számos vizsgálati kiegészítés történt jelentős költséggel és az iratok megjárták a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőséget is. Az egész eljárásról elmondható, hogy a hatóságok bátortalanul kezelték a kérdést, mereven ragaszkodtak az időszak alatt is változó rendeletek előírásaihoz, amelyekről bebizonyosodott, hogy nem a kérdés lényegét ragadták meg és az előírt (induktívan csatolt plazma ún. sokelemes) ICP vizsgálatok a valóságban nem jól tükrözik a tényleges veszélyeztetettségi helyzetet. Annak megítélésére ugyanis speciális komplex geokémiai értelmezésre van szükség a csupán a kémiai koncentrációkat tekintő megközelítés helyett. A geokémiai értelmezési módszer az MTA égisze alatt működő intézményben (Geokémiai Kutatóintézet) rendelkezésre áll. Az adott körülmények között a téma a Felügyelőségtől és a Főfelügyelőségtől is gondos, körültekintő kezelést, egyedi állásfoglalást igényelt volna, amelyre azonban nem került sor. Külön „érdekesség" volt, hogy a vörösiszap meddőhányón való tervezett kotrási iszap elhelyezés (amely hányó alatti talajvíz szkafander-szerüen le van védve és amely vörösiszap lúgos kémhatásánál fogva immobilissá teszi a kotrási iszap nehézfém tartalmát) sem tudott minden ész-érv ellenére - zöld utat kapni azért, mert az időközben kb. 2 évig tartó vörösiszap minősítés eredményeképpen a vörösiszapot nem minősítették veszélyes hulladékká. A nem veszélyes hulladék-lerakón pedig nem helyezhető el veszélyes hulladék. A Felügyelőség kifogásolta, hogy a kotrási iszap nenézfém tartalmának minősítésénél a tervező az akkor érvényes 50/2001 (IV.3) Korm.rendelet 5 sz. mellékletében megadott a szennyvíziszapban megengedhető határértékekhez viszonyítja, nem pedig a „felszín alatti vízés a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről" szóló 10/2000(VI.2) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet 2 sz. mellékletében megadottakhoz. Ez a kifogás erősen vitatható. A tervezett elhelyezési mód (vörösiszap hányon erdősítési célú takaróföld terítés) inkább mezőgazdasági jellegű minősítést indokol. A kotrási iszap jellegében nem tér el a szennyvíziszaptól, legfeljebb a szennyezettség mértékében. Ugyanakkor a kotrási anyag „hasznosítása" megegyezik a vörösiszap hányon eddig is elhelyezésre kerülő szennyvíziszapéval. Másrészt a kijuttatott kotrási anyag nehézfém tartalma a 15-20 m vastag vörösiszapon való leszivárgás során a vörösiszapban lévő vasoxidhoz kötődik, amely a hányó alatti talajvíz zárt terét tudja csak szennyezni és a környezetre nem jelent veszélyt. Az a tény, hogy az 50/2001 (IV.3) Korm.rendelet „a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól" sokkal enyhébb határértékeket tartalmaz, az adott viszonyok között lehetővé tenné a kotrási iszapnak a vörösiszap hányon való elhelyezését és jelentős költségmegtakarítást eredményezne. Jelenleg az a tény, hogy a nehézfém szennyezettségü mederiszapon a partmenti telkeken kertgazdálkodást folytatnak, komoly környezeti veszélyt jelent. A jelenlegi enyhén lúgos környezet (kalcit) a savas esők hatására lesavanyodhat, amely lehetővé teszi a nehézfémek oldatba menését és mérgező hatásának kifejtését. 552