A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Pécs, 2006. július 5-6.)

3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Rosza Péter: Dombvidéki tározók összevont kockázati tényezője

DOMBVIDÉKI TÁROZÓK ÖSSZEVONT KOCKÁZATI TÉNYEZŐJE ROSZA PÉTER Viziterv Consult Kft. BEVEZETÉS Az árvízvédelem igen hatékony és a világban elterjedt eszköze a völgyzárógát. A védtöltésekkel a már kialakult magas vízszintek ellen védjük meg területeinket, a völgyzárógátakkal pedig megpróbáljuk csökkenteni az árhullámok magasságát a vízfolyás vízjárásának befolyásolásával, oly módon, hogy az árhullám egy részét (a csúcsát) hosszabb-rövidebb időre betározzuk, azaz kivesszük a vízfolyásból, és később engedjük le azon. Az érkező árhullámok ily módon való transzformálásával a gát védelmet nyújt az alatta található területnek. Ez a vízfolyáshossz és a hozzá tartozó árterület meghatározható, és kockázat szempontjából hasonlóan kezelhető, mint egy ártéri öblözet. A völgyzárógát viszonylag gyakori rendszerességgel védelmet nyújt ezen a területen, azonban valamilyen valószínűséggel veszélyt is jelent az ott élők számára, mert gátszakadás esetén ugyanazon a területen (ahol egyébként védelmet nyújt) káros - akár katasztrofális - elöntést is okozhat. A kockázat, illetve a biztonság fogalmának és pontos értékének meghatározása azonban rendkívül nehéz, mindazonáltal mértékét mindenképpen minimálisra kell csökkenteni, és az ott lakókban tudatosítani, ami szintén nehézséget jelent, mert nem egyszerű a kockázat számértékét a matematika nyelvezetéről átültetni a mindennapi szóhasználatra. A KOCKÁZAT / BIZTONSÁG FOGALMA Az utóbbi években világszerte kiterjedt kutatásokat végeznek a biztonság definiálására és számszerűsítésére azért, hogy a biztonság, illetve a kockázat mértéke kezelhetővé (ellenőrizhetővé, tervezhetővé) váljon. A biztonság iránti vágyunk egyre növekszik, azonban a legtöbb esetben igen nehéz megfogalmazni a valóságos veszély mértékét; sokszor a hétköznapi életben gyakran előforduló nagyobb veszélyek felett hajlandók vagyunk elsiklani, ugyanakkor elszörnyülködünk nagyon ritkán jelentkező és relatíve kisebb intenzitású veszélyek felett [1]. Különböző jelenségek, tevékenységek veszélye, vagy éppen biztonsága rendkívül nehezen hasonlítható össze. Azonos típusú dolgok (közlekedés, vegyianyaggyártás, energiatermelés, stb.) esetén sincs könnyű dolgunk az eltérő körülmények miatt. A jó összehasonlítás legnagyobb gátja ezeknek az eltérő körülményeknek az olyan jellegű számszerűsítése, amely a kockázat szempontjából egyenlő elbírálást, illetve súlyt képvisel. Magyarország legnagyobb természeti veszélyforrása az árvíz, ennek megfelelően az ellene való küzdelem az utóbbi százötven évben már országos szinten a biztonságpolitika része. Medence jellegünkből fakadóan a legkézenfekvőbb és legelterjedtebb árvízvédelmi müvünk a védtöltés, de kisebb vízfolyásaink dombvidéki szakaszain sikerrel alkalmazzuk a völgyzárógátas tározást is. Miután az árvizek elleni védelem országos feladattá vált, ennek értelmében a kiépítettséget az egész ártérre nézve egységesen kellett kezelni. Az egységesség fogalma az idők folyamán folyamatosan változott. Az egységességet kezdetben az LNV-ből származtatott azonos magasságú töltések jelentették, később az azonos magasság elvét kiegészítették az azonos keresztmetszet kialakításának elvével. Ennél jóval modernebb megközelítés az azonos biztonsági tényező fogalma: k = R / Q, ahol k egynél nagyobb érték, a tönkremenetelt előidéző hatások (Q) és az ezt megakadályozó hatások (R) hányadosa. 583