A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Pécs, 2006. július 5-6.)
3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Márk László–Sindler Csaba–Tálos Andrea: Ős-Dráva program, víz az Ormánság fellendítéséért
méretezésének és végső soron ez adja meg a drávai vízkivétel méretezéséhez szükséges kapacitás igényt. Vízkivételi mű A veszteségek és vízhasználatok vízigénye alapján jelentkező összesített csúcsidei vízigény (július) kerekítve 11 m 3/s-ra becsülhető. Ez a csúcsidei kapacitás megfelelő üzemszervezés mellett a most tervezettnél nagyobb vízigények kielégítésére is alkalmassá teszi a rendszert, ennek ellenére a későbbi fejlesztésekre is gondolva a drávai vízkivétel kapacitását 12 m 3/s-ra célszerű kiépíteni. A vízkivételi mü kapacitásának meghatározásánál az összesített csúcsidei vízigényt és bizonyos mértékű tartalékkapacitást kell figyelembe venni. Közbülső átemelők, tározók A közbülső átemelők és tározók szükségességét az ellátandó terület topográfiai adottságai és a rendszer szabályozhatósága teszi indokolttá. Ennek megfelelően a kiegyenlítő tározókat a fő ellátó csatornák mentén, magas vízszinttel célszerű kialakítani. Térfogatuk lehetőséget biztosít üzemzavarok esetén a vízellátás bizonyos idejű fenntartására, illetve az üzemvitel rugalmasabb szervezésére, aminek számtalan (így gazdasági) előnye is van. Kialakításuknál mérlegelni kell a minimális vízszint melletti hasznosítás lehetőségét. Vízpótló hálózat Az összesített vízigényekből kiindulva a szükséges mederkeresztszelvények méretezését a jelenlegi fenékeséseket figyelembe véve kell elvégezni. A tervezett árokrendszer kialakításánál, illetve bővítésénél a fenékszintek mélyítése nagy valószínűséggel nem lehetséges, mert arra vízkár-elhárítási szempontból nincs szükség és lehetőség. Fontos szempont ugyanakkor a tervezett vízkivételek biztosítása érdekében a csatornák gyakorlatilag teljes hosszában a terepszint közeli duzzasztás biztosítása. Ennek megfelelően a medrek vízszállító képességének meghatározását, illetve az ennek megfelelő mederméreteket telt szelvény figyelembe vételével kell elvégezni. Műtárgyak A vízigények kiszolgálásához a Drávából kiemelt vizet a területen egyenletesen szét kell osztani, megfelelő időben a megfelelő helyre és a megfelelő szinttel oda kell szállítani, illetve ott rendelkezésre kell bocsátani. Ezért a vízellátó rendszer fontos részét képezik a műtárgyak, melyek egy része közlekedési utak, útvonalak csatornával való keresztezésénél találhatók, vagyis nem vízgazdálkodási célúak. Ezek azonban célszerűen a vízépítési műtárgyakkal is kombinálhatók. A műtárgyak másik csoportját a vízgazdálkodási célú műtárgyak jelentik, ezek funkciója alapvetően kettős. Egyrészt megfelelő vízszint tartása a csatornákban, tavakban (duzzasztás), másrészt a víz kormányzása, a víz szétosztása. Külön csoportot jelentenek a tározók műtárgyai. A duzzasztás és vízkormányzás egyszerű csőátereszekkel kombinált táblás zsilipekkel megoldhatók. A rendszer méretei és bonyolultsága, valamint a csatornák kettős funkciója miatt ugyanakkor a működtetésük automatizálása szükséges (vízszintszabályozással). 579