A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)

5. szekció: FELSZÍNALATTI VIZEINK ÁLLAPOTA - Dr. Völgyesi István, VÖLGYESI Mérnökiroda Kft.: A Homokhátság felszínalatti vízháztartása - vízpótlási és visszatartási lehetőségek

süllyedések megakadályozása céljából. Öntözési célból természetesen helye lehet, ez nem hidrogeológiai-modellezési téma. Vízvisszatartási szempontból a belvízcsatornák szerepe a legfontosabb, mert – egyes vélemények szerint – ezek felelősek a terület kiszáradásáért.. A csatornák révén megvalósuló lefolyás részben a csapadékvíz egy kisebb hányadából, részben pedig a belvízcsatornák által a talajból „kiszivattyúzott” felszínalatti vízből alakul ki. Ha egy belvízcsatorna tehát száraz időben a talajvízből táplálkozik, akkor kárt okoz. Mégse lehet betemetni a csatornákat, mert a száraz periódusok után (esetleg minden tél végén is, hosszabb-rövidebb időre) belvizes időszakok következnek. Ha a hátságon nagy számban található lefolyástalan (szél által kivájt) mélyedésből nem vezetnénk el a belvizet, akkor a mezőgazdaságnak nem sok lehetősége maradna a területen – éppen úgy, ahogy egy évszázaddal ezelőtt sem sok volt. Vezessék is el a vizet, meg ne is. Úgy felelhetnek meg ennek a kettős követelménynek, ha lezárható duzzasztó műtárgyakkal lépcsőzik be őket. Belvizes időkben a műtárgyak nyitva vannak, ilyenkor lehetségessé válik a fölösleges vízmennyiség levezetése, a nedves időszak végén pedig a lezárással el lehet érni, hogy a csatorna ne ürüljön ki, tehát ne válhasson a talajvíz megcsapolójává. Beépítettük tehát a modellbe azokat a duzzasztásokat, amelyeket a vízügyi szervek már megterveztek. Ennek alapján megállapítottuk, hogy a belvízcsatornák medrében történő vízvisszatartással kárenyhítés érhető el, de ez csak 1–2 km távolságig ható, néhány dm-es talajvízszint emelést jelent, amit a tavaszi vízbőség után még 1–2 hónapig lehet fenntartani. * * * Nagyobb tározók létesítésével nagyobbmérvű vízvisszatartás érhető el, és várhatóan hatékonyabban duzzasztható a talajvíz. Kétszintes talajvíz-észlelőállomásokal és újabb modellel részletesen vizsgáltuk a Kígyós csatornák meglévő tározóit, és úgy találtuk, hogy a talajvízszint emelkedése a tározók környékén is csak minimális. Ezek ugyanis általában keskeny völgyekben vannak, ahol a völgyoldalon magasabban kialakuló talajvíz a tározóban megvalósított duzzasztott szintnél is magasabb, tehát a víz továbbra is a völgy mélyvonala felé mozog. (A tó közvetlen közelében természetesen magasabb lesz a talajvízszint, mint ami duzzasztás nélkül alakulna ki, de ezek a kis emelkedések az egész régió talajvízhelyzetén alig változtatnak.) A továbbiakban – a létező tározóknál kimért paramétereket extrapolálva – modelleztük, mekkora hatást váltanának ki magasabb térszíneken épített tározók (tekintettel arra, hogy a káros talajvízszint-süllyedések a dombokon következtek be, a dombok talajvizét pedig nem lehet alulról táplálni). 14 nagyobb tervezett tározót vizsgáltunk, a Duna-Tisza közének egészét magában foglaló modellel. Ezeket olyan völgyekben jelöltük ki, ahol valamely csatornának 120 mB felett is van még számottevő vízgyűjtőterülete. A duzzasztási szintek 125 mB körüliek (119,9–129,3 mB), a tározók vízfelülete 3–10 ha. Ezek a nagyobb tározók jobban táplálják a talajvizet, de – a már érzékelhető – 10 cm-es – emelkedéssel jellemezhető területek szegélyének távolsága a tározóktól – mindössze 1–2 km távolságra van. Még intenzívebb duzzasztás esetén, nagy gátakkal, nagy tározóterekkel esetleg teljes vízvisszatartás is elérhető. „Egy csepp vizet se a tengerbe”, mondják Észak-Afrikában, ahol ez a program több országban is nagyon sikeresen lezajlott. Ebben az esetben a talajvíz pótlására is nagyobb lehetőség volna – de ezt a lehetőséget nem vizsgáltuk. 9