A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

3/a. szekció: VÍZI KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM; A VKI bevezetésével kapcsolatos kérdések - Dukay Igor, RENATUR 2005 Bt.: Kisvízfolyások „jó ökológiai állapotának” medermorfológiai vonatkozásai, megvalósítása és fenntartása

létesített fő lecsapoló árkot látjuk rétek között visszatermészetesedett formában. Mivel a magára hagyás nem veszélyezteti a távoli szántókat és épületeket, jó viszonyítási pont („referenciaterület”) hasonló karakterű térszínek fenntartható táj- és vízgazdálkodásának tervezéséhez. Látható, hogy a következő fejezetben említésre kerülő társadalmi és gazdasági vonatkozások, igények miatt a régi morfológiai elemek részben feltámaszthatóak, részben azonban a kialakult beépítési és hasznosítási struktúra miatt - a stabilitás és sokféleség, mint főelvek megtartása mellett - „közelítő megoldásokat” kell alkalmazni. 4. fejezet: A jó ökológiai állapot tervezésének morfológiai feladatai a helyi társadalom és a vízfolyás-fenntartás tükrében Amint látható, a jó ökológiai állapot elérése morfológiai változtatásokkal (pl. búvóhelyek {ld. kanyarulatok alámosott gödrei} teremtése, ökológiai gátak {burkolt mederszakaszok, mederlépcsők} kiváltása) és a stabilitás megteremtésével (fenntartási igények minimálisra, nullára csökkentése) is jár. Mindezek tervezése vízgyűjtőcentrikusan és a helyi társadalom bevonásával, a megfelelő elemeket hangsúlyozó kommunikációval történhet. A központban egyrészről a tájhasznosítás átalakítása áll(hat) – gondoljunk, arra, hogy a művelési ágváltás kapcsán hazánkban 1,5 millió ha-t kell kivonni a művelés alól, melynek egy része biztosan a mélyfekvésű szántók , belvizes területek, ahol gazdálkodás nem rentábilis. Ezzel – nyugati mintára, ld. 1. sz. melléklet „A passzív árvízvédelem példája” – beláthatóvá válik, egyúttal megvalósul a külterületeken a „passzív árvízvédelem” („Passiv Hochwassershcutz”). Így rét-, legelő- és erdőgazdálkodás mellett több szempontból is kisebb a medermérettel kapcsolatban támasztott igény (egyébként sem kötelező a külterületeken a Q10-hez ragaszkodni), és hangsúlyt kap a második szempont az egyensúlyi, önfenntartó, ökologikusabb, egyúttal a kisvízi hozamokra méretezett szelvény, mely esetleg újra kapcsolatba kerül a hajdani völgytalpakkal, netán a hajdani medermaradványokkal. A Mintaszelvények (2. sz. melléklet) között három sematikus lehetőséget közlök, melyekben közös a mederalakító kisvízi hozamra történő tervezés, különbséget a nagyvízi meder mérete és alakja, kialakíthatósága jelenti. (Jelenlegi tervezési munkánkban mindhárom megoldást kombináltan alkalmazzuk.) A patakpartokon élő lakossággal, a gazdálkodókkal, önkormányzatokkal nagyon fontos megismertetni azt, hogy 1. az árvízvédekezés fontossága mellett annak műszaki megoldási módja lehetséges másképpen is: ökológikusabban; 2. ez ma már nemcsak lehetséges, hanem kötelező is; 3. az árvízvédelem tervezésekor sok esetben 100 %-os biztonság nincs, bármekkorára is méretezett a meder, ha belterületen száz évente 3 alkalommal kiönthet, és van olyan hozam, mellyel nem tudunk számolni; 4. ilyen esetek ellen csak az árvizes terület feletti építkezéssel és megfelelő művelési ággal lehet védekezni, az az „passzívan”. Ez azonban következetesebb és szélesebb látókörű helyi „politikát” kíván a döntéshozóktól és szakhatóságoktól; 5. az ökológikusabb kialakítás nem csak a „zöldek” hóbortja, hanem állami kötelezettség, mely önkormányzati, gazdálkodói és állami költségek kímélésével és esztétikusabb környezettel jár (alacsonyabb érdekeltségi hozzájárulás, az állami pályázati összegek a költséghatékony medrek kialakítására fordíthatóak, …) 6. bár a partvédelem igen fontos, a betonnak és a legfeljebb „félzöld” gabionnak (ld. fotómelléklet 5., 6.sz. kép) vannak alternatívái, vagy legalábbis az alkalmazott felületméretek csökkenthetők. (Itt kell megjegyeznem, hogy egy svájci betonmeder-bontás mögött horgászati érdekek is álltak: az addig elvétve előforduló kisebb {15 cm} pénzes pérek a diverzebb mederben nagy számban jelentek meg és szaporodó képes, erős állományuk alakult ki 3 éven belül!) A fentiek alapján az önkormányzatok, az illetékes „zöldhatóságon”, a tervezőkön és a kivitelezőkön kívül a lakosság, a helyi társadalmi szervezetek a nyílt tervezésbe be kell kapcsolódjanak, s részt vehetnek a vízgyűjtő tervezésben. Mindezek kommunikációját, népszerűsítését külföldön és Magyarországon is kiadványok, fórumok előadások, tanösvények, terepgyakorlatok segítik (melyek közül több e sorok szerzőjének munkája; ld. még irodalomjegyzék). Sajnos a megfelelő pályázati rendszer még nem áll rendelkezésre, ugyanakkor a rendszeresen ismétlődő műszaki vízfolyás-fenntartás költségei biztosítottabbnak látszanak. Mindemellett a fenntartóknak szinte vétójoga van a kialakítás tekintetében, holott a köz érdekében más megoldás lenne szükségszerű. A „jó ökológiai állapot” kialakításában morfológiai oldalról a fenntartási igény (nullára) csökkentése („műszakilag stabilizált ökológiai állapot”) az egyetlen út. A valódi patakrehabilitációs (renaturalizációs, revitalizációs, …) megfontolásokat is leginkább a stabilitás és a költséghatékonyság megteremtése kell motiválja. 6