A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

3/a. szekció: VÍZI KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM; A VKI bevezetésével kapcsolatos kérdések - Dukay Igor, RENATUR 2005 Bt.: Kisvízfolyások „jó ökológiai állapotának” medermorfológiai vonatkozásai, megvalósítása és fenntartása

2. fejezet: A medermorfológia és az élővilág kapcsolata A vízi élővilágot számtalan módon lehet csoportosítani. A kimondottan vízzel telt mederben (pl. állandó vízhozamú kisvízfolyások, folyók …) élő állatok (halak, gerinctelen élőlények) számára igen fontos feltétel adott víztest mozgásának sebessége, periodicitása, környezetével való kapcsolata, ezzel összefüggésben a víz hozama, a meder mélysége, szélessége, ezek variabilitása, árnyékoltsága, folyamatossága (a meder és a csatlakozó völgytalp morfológiája), - és nem utolsó sorban a stabilitás. (A stabilitás témakörére még visszatérek.) Mindezek konkrét, hazai és nyugat-európai példákkal alátámasztott, a műszaki tervezés és a fenntartás ökonómiai és ökológiai vonatkozásainak tárgyalása, indoklása a következő fejezetekben olvasható. A vizek, vizes élőhelyek sokfélék, ilyenek pl. a mocsarak, tavak, lápok, telmák, folyók, patakok; ill. tőzegmohalápok, égerlápok és égeres mocsárerdők, zsombékosok, bokorfüzesek, égerligetek - a botanikai tipizálás alapján összesen több tucat. Nagyszámúak a hozzájuk kötődő növény- és állatfajok is (ld. a speciális, csak egy patakban megtalálható vízi gombafajoktól a csak Kárpát-medencében élő Petényi-márnán és lápi pócon át a néhány helyen még tömeges füzesekig és a fekete gólyáig több ezer faj). Ezen diverzitás (sokszínűség, sokféleség) leírása könyvtárakat töltene meg anélkül, hogy a két témakör szintetizálására kísérletet tennénk, ezért (már ezen rövid összefoglaló esetében is) szükséges, hogy elveket vázoljunk fel, mondanivalónkat csoportosítsuk, szűkítsük, példákkal támaszuk alá. Mindezt több száz km hosszú, középhegységi és domb-, ill. síkvidéki patak (pl. a Morgó-, a Gombás-, a Mogyoródi-, a Zsámbéki-patak és mellékvizeik) mentén szerzett tapasztalatok alapján is tesszük, kiemelve a halfaunát, mely rávilágít akár adott élőlény-csoport, sőt faj egyedfejlődése során is eltérő, élőhellyel szemben támasztott igényeire. A szaporodási időszak például gyakran a tavaszi nagyvizekhez, esetleg öntésterületekhez köthető (ld. ívóhelyek, ill. ezek megközelítése); minden korosztály, különösen az idősebb, a fajfenntartás szempontjából legfontosabb, egyúttal egyes fajoknál nagyobb testű egyedek létszükséglete a búvóhely (pl. mélyebb gödrök) és a táplálkozó-hely (táplálék) rendelkezésre állása, s mindezek stabilitása. További érvek alátámasztásához tekintsük vázlatosan át a kisebb vízfolyásokra és kapcsolódó vizekre jellemző fajokat, élőhely-típusokat: A víztesteket halfaunájuk alapján is lehetséges tipizálni, mely a vízfolyások esetében, éppen folyamatos jellegük miatt, mesterkéltnek tűnik; szemléletessége (ld. alábbi ábra) azonban kétségtelen: A forrásvidék szinttája a pisztráng zóna, melyet a hegylábi vizek pér zónája követ. Ilyen szinttájú vizek klasszikus értelemben, hazánkban nem fordulnak elő; e halfajokkal is csak szórványosan, pisztrángfajokkal leginkább telepítések révén találkozunk vizeinkben. A következő zóna a paduc, majd a márna, a dévér és a durbincs szinttáj – ez azonban a hegyekből a tengeri torkolatig eljutó vizekre igaz. A kisebb hazai vízfolyások két típusra oszthatók: a dombsági (középhegységi) vizek a domolykózónába, a síkságiak a sügérzónába sorolhatók. Az említett fajok típusfajok, mellettük kísérőfajként további taxonok is előfordulnak. Fontos, hogy az alacsonyabb térszínek völgytalpain a vízfolyásokhoz kiterjedt mocsarak, lápok, kis tavak is tartoztak, ill. a patakok torkolatvidéke átmeneti jelleggel bír: a befogadó felől az abban élő fajok (pl. a Dunából a balin, a paduc, a márna) felvándorolnak, ha a meder viszonyok ezt lehetővé teszik. Egyes kis folyóinkon (pl. Túr) a két zóna felett, de már a határon túli hegyvidéki területen pisztrángzóna is kialakulhat. A 2