A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)
2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Kolossváry Gábor - Udvari Zsolt, FVM: A vízgazdálkodási társulati belvízvédekezés földművelésügyi szakigazgatási irányításának tapasztalatai az 1998-2005. években
megfelelő termelés biztonság érdekében a természeti adottságok mind optimálisabb kihasználásához, biztosítva a megfelelő mennyiségű és minőségű vizeket a Kárpát-medence egységes területi vízgazdálkodási rendszereiben, egyúttal csökkentve a vizek kártételeit. Az elmúlt években kialakult és hosszú idő óta nem tapasztalt ár- és belvízhelyzet rámutatott arra, hogy a prioritások megfogalmazása során kitüntetett szerepet kell biztosítani a kárelhárítási és kármegelőzési feladatoknak. Az árvíz-belvíz-aszály, mint folyamatosan jelentkező természeti katasztrófa kiiktatására vízkormányzási lehetőségek minél szélesebb körű kiépítését kell szorgalmazni, amelyek a csapadék helyben tartását és a késleltetett levezetést egyaránt magukban foglalják. Az öt évnél sűrűbben víz alá kerülő (300 ezer ha), illetve a mezőgazdasági művelésre gyakorta alkalmatlan, jelentősen károsodó területek használatának átalakítása mindenképpen indokolt, például víztűrő fafajok telepítése, gyepesítés, víztűrő termelés folytatása, rizstermesztés, a leginkább belvízveszélyes területeken halastavak, többcélú víztározók, wetland jellegű élőhelyek kialakításával. Hazánk síkvidéki területeit morfológiai szempontból rendkívüli kis magasságkülönbségek, medence jellegű elhelyezkedés és a folyókkal való szabdaltság, helyenként rossz vízgazdálkodású talajtani felépítés jellemzi. Magyarország 44,5 ezer km 2 kiterjedésű síkvidéki vízgyűjtőjén 42,6 ezer km hosszú csatornahálózat épült ki. Ebből 8,1 ezer km-t a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, 3,1 ezer km-t a megyei földművelésügyi hivatalok, 16,1 km-t a vízgazdálkodási társulatok, 1,8 km-t az önkormányzatok kezelnek és további 12,9 ezer km (mezőgazdasági/magán) üzemi csatorna képezi a belvízelvezető hálózat alapelemeit. Itt kell felhívni a figyelmet az 57 ezer km összhosszúságú dombvidéki vízfolyásokra, patakokra. Mivel a síkvidéki területen a csapadék összegyülekezése és a vizek elvezetése lassú folyamat – a védművek kiépítettsége mellett is – belvízkárokkal ismétlődőn számolni kell. A belvizek károkozásai érintik a síkvidéki településeket, közlekedési vonalakat, túlnyomóan azonban a mezőgazdaságilag művelt terülteket veszélyeztetik. A belvizek gyakoriságára jellemző, hogy az utóbbi 57 évből mindössze három olyan év volt (1973., 1976. és 1990.) amikor nem került sor belvízvédekezésre. Az eddig regisztrált területi elöntés maximumai 1940-ben és 1942-ben meghaladták a 800 ezer hektárt, 1966 telén az 560 ezer hektárt, 1970-ben a 378 ezer hektárt és 1999. év tavaszán a 437 ezer hektárt. I. táblázat: A belvízzel borított területek legnagyobb nagysága (1940-2005. években) év ezer hektár év ezer hektár év ezer hektár 1940 870 1962 22 1984 0 1941 595 1963 270 1985 80 1942 870 1964 15 1986 91 1943 40 1965 210 1987 33 1944 0 1966 560 1988 15 1945 0 1967 280 1989 34 1946 0 1968 0 1990 0 1947 0 1969 162 1991 10 1948 0 1970 378 1992 0 1949 0 1971 270 1993 0 1950 0 1972 22 1994 10 1951 82 1973 0 1995 0 1952 23 1974 50 1996 25 1953 150 1975 61 1997 32 1954 8 1976 52 1998 240 1955 25 1977 163 1999 437 1956 160 1978 20 2000 336 1957 43 1979 176 2001 25 1958 21 1980 101 2002 1959 0 1981 106 2003 110 1960 41 1982 82 2004 39 1961 10 1983 0 2005 103 A dombvidéki vízfolyások áradásai egy-egy jelentős zápor idején, településeink kétharmadában okozhatnak kisebb-nagyobb – a belterületek egyharmadára kiterjedő – helyi vízkárokat. A vízrendezési művek elemeit elsősorban a nagyüzemi mezőgazdasági művelés igényeinek megfelelően építették ki. A magángazdaságok ma teljesen más igénnyel és teherbíró-képességgel rendelkeznek. A nagyüzemektől eltérően a kárérzékenységük is differenciáltabban jelentkezik. 2
