A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Horváth Vilmos: Kisvízfolyások műszaki és ökológiai szemléletű rendezése, hasznosítása

Kisvízfolyások hasznosításának keretei A kisvízfolyás mentén érdekelt több önkormányzat intézményirányító társulást hozhat létre az ügyek vitelére. Célszerűbbnek látszik azonban az egész országot behálózó vízitársulatok keretében megoldani az ügyvitelt, amely társulatoknak az önkormányzatok is tagjai. Nagyobb művek (vízátvezetések, szivattyús energiatározók, tározók, stb.) esetében a koncesszióban, alapítványban, társulásban való önkormányzati részvétel lehet a megoldás. Utószó Csak remélhetem, hogy – ha csekély mértékben is – sikerült érzékeltetnem a kisvízfolyás rendezés mérnöki-ökológiai-tájrendezési problémakörének természetét. Szándékosan nem tértem ki a műszaki-technikai-biotechnikai megoldásokra, amelynek ma már kiterjedt módozatai vannak. Olyan kitűnő mérnökök foglalkoztak többek között ezzel a problémakörrel, mint dr.Hajós Béla, dr. Kaliczka László, Péntek Tibor, és mások. Több kísérlet történt az utóbbi években ezeknek a problémáknak tervi megfogalmazására, ahol a hidrológiai-hidraulikai tározási problémák korszerű megjelenítése mellett megjelentek az ökológiai (vízminőségi, vízélettani, stb.), tájrendezési (rehabilitációs, revitalizációs, stb.) felvetések is. Ilyen tervek voltak az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Győr) által készített „Ikva völgy árvízvédelmének fejlesztési koncepciója (elvi vízjogi engedélyezési tervdokumentáció)”, vagy a VIZITERV Consult Kft (Budapest) által készített „Kerka völgyi vízkárelhárítási koncepcióterv”, és más tervek. Ma még nem lehet elmondani, hogy teljesen polgárjogot nyert az a felismerés, hogy a kisvízfolyás rendezés a kor követelményeihez idomulóan – a mérnöki-ökológiai-tájrendezési munka együttes hatásaként tud optimálisan megvalósulni. Ennek ma már nem annyira szemléleti, mint inkább anyagi okai vannak. Fontos követelmény, hogy a kisvízfolyás rendezés támaszkodjon a vízfolyás ökológiai, tájrendezési értékelésére és a komplex beavatkozásokat elsősorban ott valósítsa meg, ahol antropogén, vagy természeti okokból arra elsősorban szükség van. Másszóval nem kell mindenáron és parttalanul erőltetni a komplex megoldásokat ott, ahol ehhez nem fűződik valamilyen komoly társadalmi-gazdasági-esztétikai érdek. Összefoglalás Az 1960-1990 évek közötti elmúlt 30 évben a technikai eszközök fejlődése révén a kisvízfolyás rendezésben sok esetben olyan tervezési, kivitelezési, üzemelési eljárások domináltak, amelyek a vízfolyás rendezést tájidegenné, a tájat magát sivárrá, geometrikussá alakították, mind a flórát, mind a faunát elszegényítették. E nevezzük „technikai”szemlélet ellenhatásaként mind erőteljesebben jelentkezik egy „ökológiai” szemlélet, amely a vízfolyást, mint életteret fogja fel és amely az ott létező növényi és állati életnek is létjogosultságot tulajdonít. Ez a szemlélet a klasszikus vízimérnöki felfogás mellett egy biotikus felfogást tükröz, amelyben a mechanikai elemek ötvöződnek a biotikus elemekkel és szerves egységet alkotnak. Korunkat olyan mértékű és gyors változások jellemzik, amelyhez a természetes élőhelymozaik már nem képes alkalmazkodni. A tudatos emberi beavatkozás halaszthatatlanná vált. Sok esetben nem kérdőjelezhető meg az eredeti „természetes” állapotok megváltoztatásának szükségessége, de módja annál inkább. A kényszerű beavatkozások során elpusztított kisbiotópokat vagy rehabilitálni, vagy más területen rekonstruálni kellene. A kisvízfolyás rendezés a vízrendezés és a vízgyűjtő rendezés klasszikus megoldásai mellett támaszkodjon az ökológiai, tájrendezési szemléletű probléma felvetésre, és azok értékelése nyomán alkalmazzon olyan mérnöki, mérnök-biológiai-biotechnikai megoldásokat, amelyek elősegítik a vízfolyás „természet-közeli” állapotának megvalósítását az ember társadalmi-gazdasági-esztétikai igényeinek kielégítése érdekében. 10