A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Horváth Vilmos: Kisvízfolyások műszaki és ökológiai szemléletű rendezése, hasznosítása

nagyvízi szabályozás problémáját is megoldja (a kialakított kis- és középvízi szelvény az éves középvizet, a hullámtér pedig a mértékadó nagyvizet kellő biztonsággal vezesse le). A patakok renaturalizációja növénytelepítéssel, mesterséges élőhelyek kialakításával lehet teljes, hiszen az élő vízfolyások egyensúlyának stabilitása az ökoszisztémák fajgazdagságától, a rendszer biológiai diverzitásától függ. A hullámtér fásításakor a cél olyan természetközeli stabil ökoszisztémák létrehozása, amelyek kielégítik a velük szemben támasztott ökológiai, esztétikai és rekreációs követelményeket. A rekreációs igények kielégítésének legfontosabb tényezői a jó megközelíthetőség, a feltártság és a változatosság. A patak természetközeli rendezésekor a víz- és medervédelem érdekében a természetidegen megoldások helyett a vízi biotechnika módszereit kell alkalmazni. A természetformáló mérnöki tevékenységben be kell vezetni a komplex szemléletű tervezést, amely a táj esztétikai és ökológiai értékeinek megőrzése mellett hajtja végre a szükséges beavatkozásokat. E komplex szemlélet érvényesítésének társadalmi, jogi, gazdasági, tudományos és technikai, stb. feltételei vannak. Ezek ma csak részben biztosítottak, így a kívánatos irányú fejlődés csak fokozatosan törhet utat magának. Nem lehet szó nélkül elmenni azon tények mellett, hogy a vízfolyásrendezés természetbe illeszkedő megvalósítása után csak a jól szervezett, hatékony, és évenként ismétlődő fenntartás biztosíthatja a kívánt eredményt. A parti növényzet ápolása, pótlása, az élőhelyek megőrzése, a meder karbantartása egyaránt a fenntartás feladata. Az eközben szerzett tapasztalatokkal gazdagabban a szükségesnek ítélt korrekciók elvégezhetők. Kétségtelen, hogy az ilyen típusú fenntartási munkálatok közmunka keretében is elvégezhetők, de azt tudomásul kell venni, hogy ezek a munkálatok költségesek és nagy szervezési igényűek. A belterületen lévő kisvízfolyások meder és partbiztosításánál alkalmazható mérnök-biológiai szerkezetek ugyancsak drágák (gabion, Renó-matrac, stb.) és nagyfokú fenntartási igényűek. Az ökológiailag és műszakilag egyaránt megfelelő kisvízfolyás állandósító szerkezetek esetenként mérsékeltebb bekerülési költsége mellett jelentkező fenntartási költségek biztosítása általában problematikusabb feladat, mint az egyszeri – akár nagyobb – beruházási költségbiztosítás. Ezek a jelenlegi helyzetben nem segítik elő az ilyen típusú vízfolyásrendezést. Tározás, mint a kisvízfolyás rendezést segítő gazdaságos eszköz A vízfolyások humán és ökológiai „hasznosításának” egyik legfőbb akadálya a vízhozamok szélsőséges egyenlőtlensége a kisvizes, vagy éppen száraz időszakok hosszú időtartama. Egy adott vízgyűjtő befogadójaként szolgáló vízfolyás vízhozamának növelése, egyenletesebbé tétele négy úton képzelhető el: 1./ A saját vízgyűjtő vizeinek betározásával. 2./ A szomszédos vízgyűjtőterületekről való gravitációs, vagy szivattyús vízpótlással egybekötött tározással 3./ Valamely bővízű felszíni vízfolyásból (folyóból) való szivattyús vízkivétellel, és célszerűen tározással. 4./ Felszín alatti vízkészletből kiemelt mélységi vizekbőlvaló mederfeltöltéssel, tározással. Bármely módszer alkalmazására kerül is sor, a tározás mindegyikben szerepel. Vagyis kimondható, hogy a hazai klimatikus viszonyok mellett igazán csak tározással lehet a vízfolyások vízhozamát egyenletessé tenni. A tározók az egyenletesebb vízszolgáltatás, mint főhasznosítás mellett energiatermelést és más járulékos hasznosítást is lehetővé tesznek. A tározó lehet völgyzárógátas, illetve oldal- vagy megkerülő csatornás, és hossztöltéses. Ezek közül ökológiai szempontból az oldal- vagy megkerülő csatornás, illetve a hossztöltéses az előnyösebb, de általában csak kisebb magasságú tározóknál (halastavak) jöhetnek szóba. 7